Amikor belépett, a lakás hűvös volt és csendes. Felkapcsolta a lámpát. A por leheletfinom rétege borította a kis faétkezőasztalt. Clara letette a táskáját, lehámozta magáról az elegáns, de fojtogató estélyi ruhát, és átöltözött egy kényelmes pulóverbe.
Leült az asztalhoz, kinyitotta a borítékot, és kiborította a papírokat.
Az elmúlt hat év – az a lassan adagolt, finom bántalmazás, a gúnyos megjegyzések a vacsoráknál, a telefonok ellenőrzése, az apró megaláztatások, amiket Teresa, az anyósa is némán helyeselt, mert „egy okos feleség tudja, mikor kell támogatni a férjét” – mind-mind egyetlen kirakóssá állt össze. Álvaro nemcsak egy irányítmániás nárcisztikus volt; ő egy pénzügyi kártyavár építője, aki a MedNova Iberia tőzsdére vitelével akarta eltüntetni azokat a nyomokat, amelyek a cég valódi, milliós hiányához vezettek.
És a MedNova Iberia mögött nemcsak Álvaro állt.
Clara az ujjával végigsimította a harmadik számla kivonatát. A 4,6 millió eurós veszteség nem egy rossz piaci döntés eredménye volt. Az egy szándékos tőkeátcsoportosítás volt egy offshore számlára, amelynek a kedvezményezettje egy bizonyos Gonzalo Rivas – Álvaro apja – volt.
A fia nemcsak a saját cégét mentette; az apja adósságait és illegális ingatlan-spekulációit is az ő nyakába akarta varrni, hogy ha a botrány kipattan, legyen egy tökéletes bűnbak: Clara, a „tudatlan, instabil feleség”, aki a költségvetést kezelte.
A Másnap Reggeli Csend
Reggel nyolc órakor a Las Tablas-i üvegpalota legfelső emeletén, az igazgatói irodában a feszültség kézzel tapintható volt.
Álvaro Rivas az íróasztala mögött ült, a kávéját kortyolgatva. Az arca teljesen higgadt volt. Meg volt győződve arról, hogy Clara huszonnégy órán belül megtörve, sírva fog visszatérni, mert pénz, kártya és kapcsolatok nélkül egy modern nagyvárosban nem lehet élni. A telefonja mégsem csörgött.
A titkárnője, egy fiatal, precíz lány, óvatosan nyitotta ki az ajtót.
— Señor Rivas… érkezett egy sürgős futárküldemény. Nincs feladója. Csak az ön nevére szól, és a bírósági pecsét van rajta.
