Iván arcáról a mosoly egy pillanat alatt fagyott le.
— Milyen hamisításról beszélsz? Brenda csak…
— Brenda aláíratott vele egy dokumentumot, amiről azt hitte, hogy valami vendégnyilatkozat, de ti cselekvőképtelenné nyilvánítási kérelmet akartatok benyújtani, hogy hozzáférjetek a nyugdíjához meg a telek eladási jogához! — vágtam a szavába, és kinyitottam a terepjáróm ajtaját. — Nagypapa, beülsz ide mellém. A fűtés be van kapcsolva.
Ernesto nagypapa bólintott. A szemeiben a fáradtság mellett ott ragyogott az a makacs, vasúti szerelőkre jellemző dac. Beült az ülésre, én pedig rácsatoltam a biztonsági övet, majd bepakoltam a kék takaróját és a gyógyszereit.
A katonai kórház és a hivatalos jelentés
Nem mentünk messzire. Mivel Chihuahuában állomásztam, közvetlenül a katonai kórház tisztviselői lakótelepére hajtottam, ahol a parancsnokság által biztosított, ideiglenes szolgálati lakásom volt.
Két óra elteltével Ernesto már tiszta, meleg ágyban feküdt. Egy katonai orvos barátom, Dr. Aranda alaposan megvizsgálta: a vérnyomása magas volt a stressztől, a testhőmérséklete a kihűlés határán súrolódott, és a lábán lévő enyhe fekélyek jelezték, hogy napok óta nem kapott megfelelő higiéniai ellátást.
Dr. Aranda leállította a vizsgálatot, és a jegyzettömbjére pillantott.
— Lucía, ez idős bántalmazás. Ha hivatalos jelentést teszek a katonai ügyészségen és a szociális védelemnél, a bátyádék nemcsak a gondnokságot vesztik el, de a rendőrség is kivizsgálja a lakhatási körülményeket.
— Tegye meg, doktor úr — mondtam, miközben a nagypapám kezét fogtam, aki épp a kislánya – az én néhai édesanyám – régi fényképét nézte, amit elhoztam a hálószobájából.
— Kislányom… — szólalt meg rekedten a nagyapa. — Sajnálom, hogy hagytam. Azt hittem, ha csendben maradok, ha nem csinálok feszültséget Ivánnak meg a feleségének, akkor a család együtt marad. De rájöttem, hogy az a ház… anélkül a szeretet nélkül, amivel a nagymamád meg te neveltél minket, csak egy hideg falhalmaz.
