Egy csendes délutánon, amikor a kerti asztalnál ültek, Gabriel átadott Elenának egy zárt borítékot.
— Mi ez? — kérdezte meglepve Elena.
— A jövő, kislányom — mosolygott az idős férfi. — Egy olyan otthon alapköve, amit senki sem vehet el tőletek többé.
Elena átölelte Gabrielt, és a távolba nézve tudta, hogy a viharos éjszakák után végre révbe értek.
Vége.



