A Barajas 4-es termináljának hideg fényei örökre beégtek Marta emlékezetébe. Az a pillanat, amikor a fehér bazsarózsacsokorral a kezében meglátta Sergiót egy másik nő, Irene Valdés oldalán, nemcsak nyolc év házasságot zúzott szét egyetlen másodperc alatt, hanem azt a hamis biztonságérzetet is, amit addig a családi kötelékek és a közös múlt jelentettek.
Otthon, a lakás csöndjében Marta letette a csokor virágot az asztalra. Nem dobta ki; meg akarta őrizni a bizonyítékot arról, milyen vak volt egészen eddig a percig. Két nappal később Sergio megérkezett a szokásos, magabiztos mosolyával, a kezében egy elegáns doboz csokoládéval, amit – mint mondta – Szingapúr legexkluzívabb üzletében vett a hosszú tárgyalások után.
Marta fel sem nézett a laptop képernyőjéről, amelyen Clara ügyvéd összes jogi útmutatása és a cég belső foglalási rendszere nyitva állt.
– Jó volt az út, Sergio? – kérdezte hűvösen, miközben a képernyőn a dubaji szállodai fotó metaadatait vizsgálta, amelyeket egy évvel korábban mentett el a férfi.
Sergio megállt az előszobában, a kulcsai a komódukra estek. A mosoly elhagyta az arcát.
– Marta… mi a baj? Úgy nézel rám, mintha idegen lennék. Fáradt vagyok a tizenkét órás repüléstől…
– Szingapúr fura hely lehet – szakította félbe Marta, és a képernyőt a férfi felé fordította. – Különösen úgy, hogy a belső utazási nyilvántartás szerint a jegyedet nem Changi felé váltották ki, hanem Madrid és Lisszabon között ismételték meg, és a táskádat Irene Valdés társaságában hagytad el a T4-es terminálon.
Sergio arca hirtelen elveszítette a színét. A védekező reflex azonnal beindult:
– Te… te utánam kémkedtél? Az egy üzleti út volt! Irene csak egy kolléga, akivel…
– Ő nem kolléga, Sergio. Ő az a nő, akivel a prémium parkolóban csókolóztál, miközben én a szüleimet vártam, akiknek a műtétje utáni érkezését te „elfelejtetted” – mondta Marta, és a hangja olyan éles volt, mint egy vágás. – A válási papírokat Clara már előkészítette. Ne is próbálj magyarázkodni.
