– Senki sem túloz, apa! – vágott közbe Andrés, miközben odalépett az édesanyjához, átkarolta a vállát, majd az asztalra csapta a dossziét. – Azt hittétek, hogy a tűz a szomszédban véletlen volt? Azt hittétek, Rocío lakásának “meghibásodása” nem derül ki? A tűzoltósági jegyzőkönyv, amit ma reggel kaptam meg hivatalosan, feketén-fehéren bizonyítja: a tüzet szándékosan, egy régi konnektorbadugott túlterheléses eszközzel idézték elő, pontosan abból a célból, hogy Rocío kényszerhelyzetbe kerüljön, és bejusson ebbe a házba!
A szobában hirtelen olyan halotti csend lett, mintha a levegőt is elvágták volna.
Rocío arca hirtelen hullafehér lett. A táskája kiesett a kezéből, a rúzsok és a papírok szétgurultak a padlón.
– Ez… ez hazugság! Ők… ők meg akarnak semmisíteni engem!
– Nem, Rocío – mondta Elena, miközben végre mély levegőt vett, és egyenes derékkal nézett a volt férjére és a nőtársára. – Téged nem megsemmisíteni kell. Csak elszámoltatni.
Az események ezután villámgyorsan követték egymást. Andrés nemcsak a tűzeset hátterét derítette fel, hanem azt is, hogy Rocío korábbi lakása ellen már két másik feljelentés is futott ingatlan-aláaknázási csalások miatt más környékeken. A „tűz” nem volt más, mint egy előre kitervelt módszer arra, hogy gazdagabb, egyedül élő idős emberek bizalmába férkőzzön, majd a házakat átjátssza egy offshore cégnek, amelyben Julián neve is felbukkant mint jövőbeli partner – cserébe az új élet ígéretéért.
Két órával később a helyi rendőrség két tisztje állt a lakás ajtajában.
Julián a konyhaasztalnál ült, a feje a kezébe temetve, teljesen összeomolva. Megértette, hogy a kapzsisága, a hiúsága és a hűtlensége nemcsak a házasságát pusztította el, hanem a saját fiát is elveszítette, és a börtön kapujába sodorta magát.
– Rocío Martínez, letartóztatjuk szándékos rongálás, csalási kísérlet és okirat-hamisítás alapos gyanújával – mondta a vezető tiszt, miközben a bilincs hideg kattanása törte meg a délutáni csendet.
