Grayson Cole lassan előlépett. A tekintete hideg volt, mint az acél. Odalépett Novához, felvette a földre ejtett tálcát, majd a lány elé állt, védelmezően elzárva őt a kamerák elől.
— Grayson! — kiáltott Brooke, miközben a rendőrök megragadták a karját. — Mi ez a tőrvetés?! Ez a nő egy senki! Egy szobalány! Magyarázd meg nekik!
Grayson lassan felé fordult.
— Nova Reyes nem szobalány, Brooke. És soha nem is volt az.
Grayson intett a biztonsági főnökének, aki a bálterem kivetítőjére bejátszotta a Védelmi Minisztérium hivatalos, titkosítás alól feloldott dokumentumait. A hatalmas képernyőn megjelent egy katonai egyenruhás fotó: Nova Reyes, a különleges műveleti orvosi egység parancsnoka, a Becsületrend és a Katonai Érdemrend birtokosa.
— Hat évvel ezelőtt — szólalt meg Grayson hangja, amely betöltötte az egész termet — Dr. Nova Reyes vezette azt a mentőexpedíciót a külföldi konfliktusövezetben, amelyben több mint negyven civil és tucatnyi gyermek életét mentette meg a tűzvonalból. Amikor a szállítóhelikopterüket találat érte, ő maga súlyos égési sérüléseket és vágott sebeket szenvedett – azokat a sebeket, amiket te, Brooke, kigúnyoltál ezen a héten.
A vendégek döbbenten néztek egymásra. Sok idős üzletember és diplomata a teremben hirtelen ráismert a névre.
— Miután a misszió lezárult, Dr. Reyes súlyos poszttraumatás szindrómával és sérülésekkel tért vissza. Nem kért állami kitüntetést, nem kért luxuséletet. Csendre, békére és arra vágyott, hogy név nélkül, tiszta munkával segítse azokat a családi hátterű szomszédokat és árvákat, akiket a hivatásos rendszerek cserbenhagytak. Az orvosi számláit és az általa támogatott menedékházak költségeit saját, két műszakos munkájából fizette – mert a kormányzati járadékát névtelenül visszautalta a háborús árvák alapjába.
A gőg bukása
Brooke arca eltorzult a szégyentől és a felelősségre vonástól. A bilincs fémhangja élesen kattant a csuklóján.
— Grayson… kérlek! A menyasszonyod vagyok! — könyörgött Brooke, miközben a rendőrök a kijárat felé húzták.
