– A jövőnkért – ismételte Clara, miközben elvette a mappát.

Abban a pillanatban a bálteremben elcsendesedett a zene. A kivetítőkön a cég elmúlt tíz évének sikereit bemutató kisfilmnek kellett volna elindulnia. Javier a színpadra lépett, mikrofont fogott a kezébe.

– Hölgyeim és uraim! – kezdte Javier magabiztosan. – Köszönöm, hogy velünk ünnepelnek ma este. A sikerem nem lenne lehetséges a csodálatos csapatom, a hűséges partnereim és legfőképpen a feleségem, Clara nélkül, aki 12 éve áll mellettem jóban-rosszban…

A kijelző hirtelen vibrálni kezdett. A promóciós videó helyett egy nagy felbontású kép jelent meg a bálterem összes óriáskivetítőjén.

A fénykép az irodai szürke kanapén készült. Javier és Paula egymásba fonódva, alva, Paula cipői a kanapé mellett, Javier keze a lány hasán.

A bálteremben tartózkodó kétszáz ember egyszerre halkult el. Döbbent suttogás hullámzott végig a termen.

Javier lefagyott. A mikrofon remegni kezdett a kezében. Paula elfehéredett, és a háttérben a falhoz lapult.

– Ez… ez egy félreértés… – hebegte Javier a mikrofonba, de a hangja kihangosítva szánalmasan csikorgott.

Clara lassan fellépett a színpadra. Átvette a mikrofont a férjétől. Az arca nyugodt volt, tekintete szilárd.

– Valóban félreértés, hölgyeim és uraim – mondta Clara tisztán, csengő hangon, ami betöltötte a termet. – A férjem azt hitte, hogy nem tudok a titkairól. Azt hitte, nem tudok arról a 140 000 euróról, amit a közös számlánkról utalt át Paula Gómez kisasszony Aurea Lux S.L. nevű cégébe. És azt hitte, nem veszem észre, hogy meghamisította az aláírásomat, amikor 85 000 eurós jelzálogot terhelt az édesanyám örökségére.

A tömegben felcsattantak a megdöbbent kiáltások. A cég fő részvényesei felpattantak az asztaluktól.

Javier kétségbeesetten Clara felé nyúlt.

– Clara! Mit csinálsz?! Tönkreteszel mindent!