A gyomrom egy pillanatra görcsbe rándult, mintha gyomorszájba vágtak volna. A levegő elakadt a torkomban.
– Ezt… – mutattam az iratra a remegő ujjammal. – Ezt mi a fenét jelent, Jason?
A fiam felnézett. Az arca vörös volt a szégyentől, de a szemeiben ott izzott a sarokba szorított állat vad kétségbeesése.
– Anya… hallgass meg minket. Nem úgy van, ahogy…
– Hát hogy a fenében van, Jason?! – kiáltottam fel, és a hangom betöltötte a tágas nappalit, felriasztva a kinti csendet. – Hamisított aláírás? Egy ingatlan-átruházási szerződés a karácsonyi fa alatt, miközben a családod és a barátaid a birtokomra tolakodnak, kibontják Robert harmincéves borát, és úgy viselkednek, mintha én már halott lennék?!
Sarah hangosan felzokogott, a kezébe temette az arcát, és a padlóra rogyott.
– Sajnálom… annyira sajnálom, Diane! – zokogta. – Nem akartam… de anyuék azt mondták, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy bebiztosítsuk a jövőnket. A jelzálog a mi házunkon Minneapolisban… a kamatok az egekben vannak. Azt hittük… azt hittük, ha aláírod a papíregyezményt, mire visszatérsz Charlotte-ból, már minden elintéződik. Azt hittük, te úgysem jársz ide olyan gyakran a télen…
– Azt hittétek?! – ismételtem meg, és a bennem lakozó fájdalom lassan átadta a helyét egy hideg, megmásíthatatlan haragnak. – Azt hittétek, hogy elvehetitek tőlem azt az egyetlen helyet a földön, ami még összeköt Robert emlékével? Azt hittétek, hogy a huszonkét évem, a munkám, a könnyeim csak egy eldobható ingatlanná váltak a számotokra?
Jason odalépett hozzám, és megpróbálta megfogni a karomat, de én visszahúzódtam, mintha forró vas érintett volna.
– Anya, kérlek… apu halála óta tudjuk, hogy a kunyhó egyszer ránk szállna. Csak… csak fel akartuk gyorsítani a folyamatot, mert a pénzügyi helyzetünk teljesen tönkrement. Brenda és Larry felajánlották, hogy kifizetik az ügyvédi költségeket, ha előkészítjük a terepet. Azt hittük, nem fogsz haragudni, ha már úgyis tervezed a bérbeadást…
