A főkasszír, akit a birtok pénzügyeinek manipulálásával vádoltak meg korábban, megpróbált elmenekülni a sivatag felé, de Julián és a helyiek hamar utolérték. A kihallgatás során nemcsak a gyújtogatást vallotta be, hanem egy sokkal nagyobb titkot is felfedett: Rogelio Valdés vagyonának egy jelentős része nem tiszta eszközökből származott, hanem azokból a földekből, amelyeket évtizedekkel ezelőtt, az El Mezquite korábbi tulajdonosainak csődjét kihasználva, hamisított adósságlevelekkel foglaltak el.

És a legmegdöbbentőbb az volt, hogy Julián apja volt az a becsületes művezető, aki tizenkét évvel ezelőtt megpróbálta feltárni az igazságot – mielőtt titokzatos körülmények között eltűnt a völgyből.

A megbékélés a tavaszi napfényben
A La Esperanza nagy ebédlőjében a napfény átszűrődött a poros ablakokon. Rogelio Valdés az asztalfőn ült, az arca megöregedettnek és megtöröttnek tűnt. A régi iratok, amelyeket Julián és Emilia közösen kerestek elő a levéltárból, tisztán mutatták a múlt hibáit, de egyben lehetőséget is adtak a jóvátételre.

Emilia apja mellett állt, a keze szorosan összefonódott Juliánéval.

– Nem akartam… – kezdte rekedt hangon Rogelio, miközben a papírokra nézett. – Azt hittem, a hatalom és a vagyon az, ami megvédi a családot. De rájöttem, hogy csak a magányt építettem körénk.

Julián mélyen a földbirtokos szemébe nézett. Nem volt benne gyűlölet; csak az a fajta méltóság, amiért tizenegy évig küzdött a semmiből.

– A múltat nem tudjuk megváltoztatni, Don Rogelio – mondta nyugodtan Julián. – De a föld, amire lépünk, mindannyiunké, ha hajlandóak vagyunk gondoskodni róla, nem pedig birtokolni akarjuk.

Rogelio lassan bólintott. Felállt, és átnyújtotta az El Mezquite eredeti, tiszta tulajdonjogát, amelyen már nem lógott semmilyen banki teher vagy adósság. Sőt, hivatalosan is elismerte a partnerséget a két birtok között.

Új élet az El Mezquite-ben
Hat hónappal később Casas Grandesben az esküvői harangok zúgtak. Az El Mezquite ranch kapujában most nem összetört kerítések, hanem virágzó zabföldek és egészséges szarvasmarhák sora várta az arra járókat. A régi, romos ház helyén egy erős, kőből épült otthon állt, amelynek a tornácáról tisztán lehetett látni a végtelen chihuahuai horizontot.