Emilia és Julián a tornácon ült, miközben a lemenő nap narancssárga fénye betöltötte a tájat. A vörös kanca békésen legelt a közelben, és a szél átfújta a sörényét.
– Azt mondják, egy szegény cowboy nem adhat elég biztonságot egy gazdag lánynak – mondta Julián félmosollyal, miközben átkarolta a feleségét.
Emilia ránevetett, a fejét a férfi vállára hajtotta, és a kezébe vett egy marék termékeny földet.
– Nem a vagyon adott biztonságot, Julián – súgta halkan. – Hanem az a hit, hogy egy elhagyatott helyen is meg lehet találni azt, ami igazán számít.
