Álvaro kinyitotta a borítékot. Gabriel feszült, éles kézírása sorakozott a papíron:
„Álvaro, ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy a fékhiba nem a képzeletem szüleménye volt. A saját igazgatóságunk – azok az emberek, akik most a Salvatierra Csoportot irányítják – meg akarnak semmisíteni minket, mert nem voltam hajlandó aláírni a titkos fúziót. Ha velem és a feleségemmel bármi történik, Martina az egyetlen célpont. Ne bízz senkiben a tanácsból. A valódi bizonyíték a zeneiskola régi széfjében van.”
Álvaro gyomra egy pillanatra összeoszdult. A „baleset”, amely elvette Martina szüleit, nem volt véletlen. Ugyanaz a korrupt hálózat, amely most a cégét és a kislány örökségét akarta kisajátítani, egyszer már megpróbált mindent elpusztítani.
A Végjáték Madrid Fölött
A következő hétfőn reggel a Salvatierra Csoport központi irodájának üvegtermében feszült volt a levegő. Az igazgatótanács tagjai – élükön a gőgös jogászokkal – diadalittasan ültek az asztal körül, azt várva, hogy Álvaro Vega hivatalosan is átadja a gyámjogokat és a részvények feletti felügyeletet.
Álvaro azonban nem egyedül lépett be a terembe. Mellette, egy elegáns, de kényelmes kis ruhában Martina sétált, a kezét szorosan belehelyezve a férfi tenyerébe. És mögöttük ott álltak a gazdasági rendőrség nyomozói, valamint a független auditorként delegált jogi képviselők.
— Mr. Vega — szólalt meg gúnyosan az igazgatóság vezetője. — Reméljük, észhez tért. A kislányt át kell adni a hivatalos gyám…
— Nem adunk át senkinek semmit — vágott közbe Álvaro, és a hangja olyan erővel csattant fel a teremben, hogy a férfi elhallgatott. — Az audit lezárult. A fiktív szerződéseket leállítottuk. És itt van Gabriel Salvatierra utolsó levele a baleset éjszakájáról, mellékelve a fékmanipulációról szóló igazságügyi jelentéssel.
Az igazgatóság tagjai arcáról egy pillanat alatt eltűnt a magabiztos mosoly. A papírok, amiket Álvaro a mahagóni asztalra dobott, nemcsak a pénzügyi csalásokat tárták fel, hanem a gyilkossági kísérletet is.
