“De én vagyok az, aki elviszi iskolába, ismeri az allergiáit, aki vele ül, hogy megcsinálja a házi feladatát,” suttogta Lucia.

Clara megnyitott egy másik mappát.

“Ezért vett fel apád. És mert gyanítja, hogy a kereslet nem a valódi probléma.

Lucía Tomásra gondolt, szerény lakására Alcalá de Henaresben, régi autójára és a délutánjaira, ahol a törött rádiókat javították. Mindig azt mondta neki, hogy az adminisztrációban dolgozik.

Clara egy banki dokumentumot csúsztatott magához, amelyen felismerhető aláírás volt.

“Mielőtt a lányodról beszélnél, mondanod kell valamit. Mikor egyeztél bele, hogy garantálnak egy 1 800 000 eurós adósságot?

2. RÉSZ
Lucía megvizsgálta a támogatást, míg végül talált egy olyan részletet, amit lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. A vezetéknevének utolsó betűje egy olyan görbül végződött, amit sosem használt.

“Ezt nem írtam alá.

Clara nem tűnt meglepődnek. A garancia mögött a Salcedo Csoporthoz kapcsolódó cégeknek nyújtott kölcsönök és állítólagos tanácsadói cégek kifizetései voltak, amelyeket egyetlen valódi irodában sem jegyeztek fel. Lucía aláírása személyes garanciáként jelent meg ezeknek a műveleteknek egy részére.

Aztán belépett Tomás. A szokásos pulóverét és egy táskát viselte, amiket a lánya otthon viselt sportcipők. Olyan gyengéden ölelte meg, hogy Lucia is megértette, mennyi félelem volt.

“Hogy tudtad meg mindezt, apa?”

Clara válaszolt. Tomás korábban a Nemzeti Rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló egységének főfelügyelője volt. Évtizedeken át korrupciós és üzleti csalás aktáin dolgozott. Négy éve volt nyugdíjas, de tudta, hogyan különbözteti meg az adminisztratív hibát a megtévesztésre szolgáló dokumentumlánctól.

“Nincsenek különleges képességeim, lányom,” tisztázta. Elutasítottuk a tudottunkat, és kértük, hogy a bizonyítékokat megőrizzék. A többit a nyomozók döntik el.

Lucía emlékezett azokra az estékre, amikor Álvaro az asztalon hosszabbította a szerződéseket, miközben előkészítette Inés iskolatáskáját. Aláírásokat kért a biztosítás megújításához, mondta. Amikor úgy tett, mintha olvasna, sóhajtott, mintha a bizalmatlansága sértés lenne.

“Észre kellett volna vennem.

“Egy férj nem változtathatja a felesége bizalmát csapdává,” válaszolta Thomas.