— Javier — lépett egy lépést előre Adrián, teljesen figyelmen kívül hagyva a biztonsági őröket. — Add ide a táskádat.
— Adrián, nem teheted… — dadogta az ügyvéd.
Adrián egyetlen határozott mozdulattal kitépte a bőrkoffert az ügyvéd kezéből, kinyitotta a csatokat, és a földre borította a mappákat. A papírok szétrepültek a lépcsőház kopott kövén.
A legfelső dokumentum fejlécén vörös betűkkel virított a pecsét: KRITIKUS KOCKÁZAT – BELSŐ JELENTÉS.
A dátum: pontosan négy nappal azelőtt, hogy Mateo, Carmen férje, meghalt.
Adrián felkapta a papírt. A sorok feketén-fehéren világítottak: egy 46 000 eurós (pontosan az az összeg, amit Adrián a héten gondolkodás nélkül jóváhagyott a raktárra) fiktív számla, amely egy offshore számlára vándorolt, elrejtve a Grupo Valverde adócsalási hálózatát. És a dokumentum végén ott állt Mateo kézzel írott megjegyzése: „Ez nem könyvelési hiba. Ez csalás. Holnap átadom a rendőrségnek.”
Következő nap pedig Mateo szíve „megállt”.
A Tisztulás Kezdete
Javier Aranda megpróbált lehajolni a papírokért, de Adrián egyetlen határozott mozdulattal elrúgta a dossziét. A testvérek, a nagybátyok és a cég régi jogászai mind azt hitték, hogy Adrián csak egy báb, aki átveszi a cég irányítását, és vakon követi a hagyományokat, amíg a zöld egyensúlyok megnyugtatják a lelkét.
De tévedtek.
Adrián felnézett az ügyvédre, majd a két megdöbbent biztonsági őrre.
— Hívjátok a rendőrséget — mondta csendesen, de olyan határozott hangon, hogy a folyosón csend lett. — És mondjátok meg a nagybátyámnak, Goncalónak, hogy a játék véget ért.
Aztán leereszkedett Carmen mellé a lépcsőre, felvette a földről a kis zacskó bébiételeket, és a nő kezébe adta.
— Sajnálom, Carmen — mondta Adrián, és a szemében nem volt sajnálat, csak tiszta elszántság. — A tegnapi huszonnyolc euró nem a tiéd volt. Az volt az ára annak, hogy én eddig vak voltam. De mostantól ez megváltozik.
