Bocsáss meg, hogy néha inni. Tudtam, hogy egyszer majd felfedezed az igazságot, és utálhatsz azért, mert elrejtettem.
Hajlandó voltam elfogadni ezt.
Csak egy dolog számított nekem—hogy amikor végre mindent megtanulsz, még életben leszel.”
A levelet a mellkasomhoz nyomtam, és a könnyek, amiket visszatartottam, végre kitörtek.
Harmincöt éven át hittem, hogy a férjem abban az üvegben rejti a lassú halálomat.
De egész idő alatt elrejtette az életemet.
Még most is, minden este pontosan kilenckor, két poharat teszek az asztalra.
Az egyik tartja a gyógyszeremet.
A másik Richard kedvenc keserű gyümölcslevét tartalmazza.
Felemelem a poharat az üres széke felé, és suttogom,
“Még egy nap az életben—az a nap, amit te adtál nekem.”
