A zsák titka és a váratlan fordulat
A lánc lassan csikorgott a sötét éjszakában, ahogy a nehéz zsákcentiről centire közeledett a fenyegetően örvénylő vízhez. A vízi ragadozók már a felszínen köröztek, megérezve a víz felett lógó zsákmányt. Mark arrogáns mosollyal az arcán kortyolt bele a borába, és kényelmesen hátradőlt a székében. Selena a vállához simult, szemeiben gúnyos csillogással.
– Engedd le! – adta ki a végső parancsot Mark a főtestőrnek.
A lánc megindult, a zsák a vízfelszín közelébe ereszkedett, majd egy csattanással a vízbe csapódott. De abban a pillanatban valami teljesen szokatlan történt.
A zsákból nem emberi sikoly vagy csapkodás hallatszott, hanem a lánc hirtelen felfelé rántódott, és a zsák alja kiszakadt. Ahelyett, hogy a ragadozók felfalták volna a tartalmát, a vízből nem Emma teste bukott elő – hanem tucatnyi óriási, agresszív vízi kígyó és mérges hüllő, amelyeket valaki korábban a zsákba zárt!
A vízben lévő ragadozók a váratlan zsákmánytól és a csapódtól megvadultak, de a kígyók a vízfelszín feletti rácsokon és szegélyeken keresztül villámgyorsan elkezdték elhagyni a medencét, egyenesen a terasz felé tartva.
– Mi ez?! Mi történik?! – kiáltott fel Mark felpattanva a székéből, és a pohara összetört a márványpadlón.
Selena felvisított a rémülettől, ahogy a sötétből felbukkanó hüllők elözönlötték a teraszt.
Az árulás és a csapda
Mark dühösen a testőrei felé fordult:
– Maga együgyű banda! Kit tettetek abba a zsákba?! Hol van Emma?!
Abban a pillanatban a terasz mögötti sötét árnyékból léptek ki.
Nem a kétségbeesett, elkeseredett feleség állt ott, hanem Emma, oldalán két egyenruhás rendőrtiszttel és a fegyveres különleges egység tagjaival. Mögöttük a főtestőr állt, nyugodt, mozdulatlan arccal.
Mark hátralépett, az arca papírfehérré vált.
– Emma…? De… de te hogyan…?
Emma lassan közelebb lépett a terasz fényébe. Arcán nem a félelem, hanem a jéghideg, megkérdőjelezhetetlen fölény látszott.
