– Nem én tettem rendet, Oliver – néztem végig a gyárablakon kifelé, ahol a munkások – látva, hogy a korrupt vezetők bilincsben távoznak – lassan elkezdték újraindítani a gépsorokat. – Hanem a munka. Az a tiszta, kemény munka, amit soha senki nem tud megvásárolni pénzzel.
Kihúztam magam. A kezem még mindig enyhén piroslott a forró kávé nyomaitól, de már nem fájt. A sebek behegednek, a múlt elhalványul, de a jövő – a négyezer család jövője, akik újra bíztak a saját holnapjukban – mostantól az én kezemben volt.
És én soha, semmilyen körülmények között nem hagytam cserben azokat, akik bíztak bennem
