A piac ítélete és a békés jövő
A vizsgálat nem tartott sokáig. A pueblai hatóságok és a kereskedők testülete hivatalosan is tisztázta Magdalena Cruz nevét. A Salgado család befolyása megrendült; Beatriznek nemcsak nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie a piacon, hanem kártérítést is kellett fizetnie mindazért az elmaradt bevételért, amit Magdalena az igaztalan vádak miatt elbukott.
Aznap délután, amikor Magdalena visszatért a kis házához, a Singer gép simán és halkan kattogott az asztalon. Lucía az ablak mellett ült, a füzetébe rajzolt, és az arcán végre ott ragyogott a gyermekeknek kijáró, felhőtlen mosoly.
A kapu előtt lépések hallatszottak. Magdalena kinézett: Esteban állt ott, a fiú, aki korábban csendben tűrte a családja gőgjét. Most egy köteg új ruhatervet és egy hivatalos megrendelést tartott a kezében.
– Mariana… akarom mondani, Magdalena – kezdte Esteban kissé zavartan, de őszintén. – A műhelyem nevében szeretném kérni, hogy vállald el a tavaszi munkás-egyenruhák varrását. És… sajnálom mindazt, amit a családunk tett veled.
Magdalena a tűre nézett, a kezében lévő finom cérnára, majd a végtelen pueblai horizontra, amelyen a napfény lassan aranyló ragyogásba borította az utcákat. Tudta, hogy az élet sosem lesz teljesen könnyű, de azt is tudta, hogy a becsületet, a kemény munkát és az igazságot senki sem törölheti el tíz perc alatt – mert a gyökerei mélyebben voltak, mint a legdrágább selyem szövése.
