1. RÉSZ

A harmadik férfi, aki Clara Valdés feleségül akart menni, nem szeretetet kért tőle: hozzáférést kért tőle a részvényeihez.

“Ha aláírunk egy vagyoni szétválasztást, mi értelme van veled házasodni?” Álvaro kivágott, és a megállapodás tervezetét egy privát szoba asztalára hagyta a Salamanca negyedben.

Clara nem emelte fel a hangját. Becsukta a mappát, felállt és válaszolt:

“Köszönöm, hogy válaszolsz, mielőtt még egy évet veszítesz.”

36 évesen Clara vezette a Valdés Meridian-t, egy madridi székhelyű technológiai és logisztikai csoportot, több ezer alkalmazottal és olyan vagyonnal, amely több címlapot kapott, mint a munkája. Senki sem jelentett meg, hogy három kapcsolata volt ugyanazért az okból: mindenki beleszeretett a nőbe, amíg meg nem jelent a pénz.

Aznap este, a családi házban, Pozuelóban, nagymamája, Inés csendben hallgatta őt.

“Talán nem kell úgy tenned, mintha semmid sem lenne,” mondta az idős asszony. Csak hogy találkozzunk valakivel, akinek semmi hasznára nincs abból, hogy tudja, ki vagy.

Ez a mondat megmaradt benne.

Két héttel később Clara a Valdés Meridian központján jelent meg munkanadrágban, tükrözőmellényben, egyszerű copfban és hamis akkreditációval: “Clara Martín, műveleti támogatás”.

Senki sem tudta az igazat a hétköznapi személyzetből.

Amikor először látta Daniel Reyes-t, egy csomagkocsit tolt át a szervizbejáraton. Egy őr kiabált neki, hogy álljon félre, mert késik. Ekkor egy idősebb takarító elejtette a táskáját. Több érme, egy orvosi recept és egy üres boríték hevert szét a padlón.

Daniel az órájára nézett. 12 szállítás várt rá.

Mégis leguggolt.

“Asszonyom, felveszem.”

A nő ideges lett.

“48 euró hiányzik. Gyógyszeres kezelésre voltak utalva.

Daniel kinyitotta a pénztárcáját, elővett 50-et, és odaadta neki.

“Vedd el őket.”

“De szükséged lesz rájuk.”

“Ma te inkább.

Clara a terem túloldaláról figyelte őt. Senki sem nézett. Nem voltak nyilvánvaló kamerák. Nem volt közelben főnök, aki jutalmazta volna.

Ez volt az, amit évek óta keresett.