Húsz perccel később egy könnyű kórházköpenyben, mezítláb érkezett ki a hűvös, hajnali guadalajarai utcára. Egy közeli benzinkút nyilvános fülkéjéből azonnal a nővérét, Inést hívta.

– Inés! Kérlek, ne tegyétek le! – zokogott fel a vonal túloldalán a nővére, amint meghallotta a hangját. – Adrián azt mondta anyunak meg nekem, hogy egy súlyos idegösszeomlás miatt magánklinikán vagyok, és hogy senkit sem engednek be! Azt mondta, te támadtál rá!

– Hazudik, Inés! – vágott közbe Lucía határozott, de feszült hangon. – Minden egy hazugság. Hallgass rám: azonnal hívd fel Licenciado Maderót, a régi cégügyvédünket. Mondd meg neki, hogy találkozzunk a belvárosi irodájában egy óra múlva. És hozd magaddal a laptopomat, amit a kocsiban hagytam a gálán!

Az irodában a levegő szinte fojtogató volt. Madero ügyvéd komor arccal vizsgálta a dokumentumokat, amelyeket Lucía a klinikáról csempészett ki a fejében, és azokat a digitális másolatokat, amelyeket a felhőből hívtak le.

– Ez nemcsak polgári per, Lucía – mondta Madero, miközben a szemüvegét az asztalra tette. – Ez hamis okirat-felhasználás, személyi szabadság megsértése, lopás és gazdasági bűncselekmény. Ha Adrián ma aláíratja a befektetőkkel a papírokat anélkül, hogy te jelen lennél, a részvényeidet jogtalanul átruházza egy offshore alapra, és semmid sem marad.

– Akkor még ma megállítjuk őket – mondta Lucía, miközben Inés által hozott váltás ruhát magára öltötte, és az arcára festette a régi magabiztosságát. – Ma van a Casa Clara hivatalos bemutatója a Brújula Familiar központjában. Ott lesz az összes befektető és a sajtó.

A Brújula Familiar üvegfalú, modern központjának tárgyalója zsúfolásig telt. A tágas teremben elegáns öltönyös befektetők ülték körbe a mahagóni asztalt, míg a kivetítőn a Casa Clara applikáció látványos grafikonjai futottak.

Adrián Vega magabiztosan, hibátlan szabású sötétkék öltönyben állt a kivetítő előtt. Mellette Valeria Montes mosolygott, a csuklóján azzal a karkötővel, amit Adrián korábban egy ügyfél ajándékának hazudott.