“Nos, sehol nem,” vágott közbe anya határozottan. “Néhányan értjük, mennyire fontos a minőségi oktatásba fektetni, ahelyett, hogy pénzt pazarolnának felesleges dolgokra.”

A megjegyzés megsúrta a szándékos jelentését.

Mégis felhozták a döntésem, hogy a State University-re megyek a magánfőiskola helyett, amit ők preferáltak, mintha az adósságmentes diplomázás személyes kudarc lett volna, nem anyagi megfontolás.

A vacsora beszélgetései mindig is folytak körülöttem.

Marcus beszélt legutóbbi, nagy visszhangot jelentő ügyéről. Jennifer megosztotta a country club társasági naptáruk frissítéseit, Mr. Peterson pedig betekintést adott a luxusautó-piacról.

Közvetlenül megkérdeztem, de főként hallgattam, hozzászoktam, hogy úgy kezelnek, mint a családtag, akinek kevés értéke van hozzátenni a sikerről és eredményről szóló beszélgetésekhez.

“Sarah évek óta próbálja működtetni ezt az internetes dolgot,” magyarázta apa Mr. Petersonnak a főétel alatt. “Reméljük, hogy talál valami stabilabbat.”

“A gig-gazdaság nehéz,” válaszolta Mr. Peterson együttérzően. “A lányom hasonló időszakon ment keresztül, mielőtt igazi karriert választott volna.”

“Pontosan,” egyezett bele anya, miközben újratöltötte a borospoharát. “Próbáltuk segíteni neki megérteni, hogy a számítógéppel való játszás nem fenntartható életmód, de tudod, mennyire a fiatalok a valósággal szembesülnek.”

Vágtam még egy falat pulykát, és bólintottam egyetértően.

“Valószínűleg igazad van.”

Ahogy a desszerthez tértünk, a beszélgetés olyan irányt vett, amire nem számítottam.

Anya egész vacsora alatt bort ivott, és a nyelve jelentősen meglazult.

“Tudod, mi az igazán kínos?” jelentette be az asztalnak. “Egy 29 éves lányom van, aki még a saját lakbérét sem tudja megfizetni.”

Az asztal egy pillanatra elcsendesedett.

Jennifer kényelmetlenül nézett ki, Mr. Peterson alaposan tanulmányozta a pitét, Marcus pedig kínosan megköszörülte a torkát.

“Anya,” mondta halkan Marcus. “Talán nem is kell—”

“Nem, semmi baj,” folytatta anya, elutasítóan integetve a kezét. “Sarah tudja, hogy csak a jövője miatt aggódunk. Ugye, drágám?”

Felnéztem a tányérról, és találkoztam a kissé elhomályos tekintetével.

“Természetesen.”