— Mi az? Még mindig haragszol?
Elővettem a táskámból egy fehér borítékot, és áttoltam az asztalon.
— Mi ez? Válókereset? — nevetett el bizonytalanul. — Elena, ne légy gyerekes…
— Nem válókereset — mondtam nyugodtan. — Az a feljelentés másolata, amit hétfő reggel nyújt be az ügyvédem a kerületi ügyészségen okirat-hamisítás és csalás miatt. Valamint egy bírósági idézés a Maple Ridge Road-i ingatlanra kötelezettség nélkül bejegyzett jelzálog érvénytelenítésére.
Daniel arca egyetlen másodperc alatt veszítette el az összes színét. A szája kinyílt, de hang nem jött ki a torkán.
— M… miről beszélsz?
— A fiókodban lévő levélről, Daniel — hajoltam közelebb. — Apám házáról. Arról a házról, amiről megígérted, hogy soha nem nyúlsz hozzá. Arról az aláírásról, amit a hátam mögött hamisítottál meg, hogy kifizesd a céged veszteségeit és a saját drága óráidat.
— Elena… én… én vissza akartam fizetni! — ugrott fel a székből, az arca elvörösödött, a kezei megremegtek. — Csak egy kis időre volt szükségem! A cég átmeneti nehézségekkel küzdött! Azt tettem, amit a mi jövőnkért tennem kellett!
— „Mi”? — kérdeztem, és most először jelent meg gúnyos mosoly az arcomon. — Évek óta nincs „mi”, Daniel. Csak te voltál, aki kihasználtál engem. Én voltam a könyvelőd, a takarítód, a pénzügyi mentőöved és a kényelmes díszed a vacsorákon. De apám házát nem hagyom elvenni.
Daniel próbált könyörögni, próbált az emlékeinkre hivatkozni, az első fűtetlen lakásunkra, a közös álmokra. De minden egyes szava olyan volt, mintha egy idegen nyelven beszélt volna. A varázs végleg megtört.
Az elszámolás és az új kezdet
Mr. Aris stratégiailag tökéletes munkát végzett. Daniel választás elé került: vagy aláírja a megállapodást, amelyben vállalja, hogy a saját személyes vagyonából és a cég fennmaradó eszközeiből teljes egészében kifizeti a Maple Ridge Road-i hitelt, valamint lemond minden igényéről a közös vagyonunkra vonatkozóan, vagy a bíróságen kell felelnie okirat-hamisításért.
