A hüvelykujjomat a pecsét alá csúsztattam.

A papír tisztán szakadt, mint egy héj a gyümölcsről.

Bent két oldal volt.

Walter kézírása.

Légy óvatos.

Szándékos.

Egy olyan ember írta, aki kevés volt az időben, és nem volt hajlandó kifogyni a szavakból.

Kinyitottam az oldalakat, mindkét kezemben tartottam, és hangosan olvastam.

“Kedves Stella… »

A hangja a számban volt a legfurcsább érzés.

Mintha kölcsönkérnék valakinek a tüdejét.

“Ha ezt elolvasod, elmentem, és ők a ligetekhez jöttek. Bárcsak mondhatnám, hogy meglepődtem. »

Hallottam, ahogy Margaret egy éles sírást hallott.

“Ezt egy fából építettem, amit apám hagyott rám. Negyven éven át minden reggel a sorokban sétáltam és beszélgettem a fákkal. Őrültségnek hangzik, de a fák jobban hallgatnak, mint a legtöbb ember. »

Néhányan nevetettek.

Szoros, nedves nevetés.

Mert pontosan úgy nézett ki, mint Walter.

Walter volt ott a verandán, kék tintával és egyenletes kézírással, olyasmit mondva, amiket csak ő mondhatott volna.

“Garrett márciusban a tóparton sétált mérőszalaggal. Azt hitte, nem látok. Láttam. Még mindig láttam. »

Garrett állkapcsa összeszorult.

Tisztelettel Caitlyn.

Caitlyn lenézett.

“Caitlyn, ha itt vagy, tudnod kell valamit. Hallottam, amit mondtál a folyosón. Április 2. Apa nem bírja ki egy hónapot. Igazad volt az időzítéssel kapcsolatban. Mindenben tévedtél. »

Caitlyn mindkét kezével betakarta az arcát.

“Nem vagyok mérges. Összetört a szívem, mert emlékszem, hogy egy lány narancslé az állán futott végig a sorokban, nevetve. Nem tudom, hová ment, de gyanítom, hogy valaki azt mondta neki, hogy a ligetek kevésbé fontosak, mint ő. »

Lenyeltem a nyálát.

A szavak egy pillanatra elmosódtak.

Aztán folytattam.

“És ahelyett, hogy azt hallotta volna, hogy számítasz, azt hallotta, hogy ezek nem számítanak. Mindkettő rossz volt. »

Most már többen sírtak.

Jim felesége, Linda, az arcát a vállához fordította.

Rosa megfogta Hank kezét.

Egy liget-munkás, akit húsz éve ismertem, a csuklója hátuljával törölte a szemét.

Walter még nem végezt.