A konyhában hirtelen olyan néma csend lett, hogy a garázs ajtaja alatti résen át is tisztán hallatszott a nyomozó papírjainak zizegése. Anya keze a kilincsen pihent. A szemeiben az a hideg, könyörtelen fény csillant meg, amit harmincegy évnyi biztosítási csalások elleni küzdelem csiszolótökéje formált ki.
– Készen állsz, Rachel? – suttogta hátrafordulva.
Megigazítottam a kardigánomat, vettem egy mély levegőt, és némán bólintottam.
A csapda bezárul
Anya kinyitotta a garázs és a konyha közötti ajtót, és határozott léptekkel belépett a helyiségbe. Én közvetlenül mögötte követtem.
A konyhaasztalnál ülő biztosítási nyomozó, egy középkorú, fáradt arcú férfi, épp a tollát tette le a kinyomtatott nyilatkozat mellé. Craig a székén ült, és a nyomozónak magyarázott, miközben az arcára a tökéletes, aggódó áldozat maszkját festette.
– Szóval, mint mondtam, biztosan valami profi banda volt… – kezdte volna Craig, de a mondat a torkán akadt.
A tekintete megakadt anyán, majd hirtelen átvándorolt reám.
Az álla leesett. A színe, ami addig is kissé sápadt volt, most hirtelen teljesen hamuszürkévé vált. A szemei kitágultak, mintha nem egy élő embert, hanem egy kísértetet látna, aki épp most lépett ki egy alpesi hajóút közepéről.
– R-Rachel? – dadogta Craig, miközben a széke lábának csapódva felpattant az asztaltól. – De hát… te Alaszkában vagy! A hajón… Dana mondta, hogy…
– Dana a barátnőm, Craig, és ő volt az, aki egyedül élvezte a kabint, amit három évig spóroltam meg – mondtam hűvös, egyenletes hangon, miközben odaléptem az asztalhoz. – Én pedig itthon maradtam. És nagyon úgy látszik, hogy pontosan időben érkeztem a saját otthonomba.
A nyomozó – aki idáig értetlenül nézte a jelenetet – ránézett anyára, majd ránk, és felhúzta a szemöldökét.
– Elnézést, de itt mégis mi történik? Önök ismerik egymást?
Anya lassan végigmérte Craiget, aki úgy festett, mint akit most rángattak ki a jeges vízbe. Anya a táskájába nyúlt, előhúzott egy kis memóriakártyát meg egy hivatalos jelentést, és letette az asztalra, pontosan a nyomozó elé.
