Wade-et bilincsben kísérték be a bejárati ajtón. Amikor meglátta Craiget a konyhában, azonnal kiborult:
– Te hülye! Megmondtam, hogy ez az egész hülyeség! A csajok mindent felvettek!
Craig a fejét a tenyerébe temette. Nem volt már mit mondani. Huszonévnyi házasság, egy élet, amit közösen építettünk – mindez darabokra hullott, nem egy drámai viharban, hanem a saját kapzsisága és kicsinyessége miatt.
A rendőrök átvették az irányítást. Craiget bilincsben kísérték ki a házból, ugyanazon az ajtón, amelyen két nappal korábban még bűnös magabiztossággal lépett be, hogy megtervezze a rablást.
A megmaradt kincsek
Két órával később a ház végre csendes lett. A nyomozó elment, a rendőrök elvitték a terhelő dokumentumokat, és csak anya meg én maradtunk a nappaliban.
A falióra monoton ketyegése töltötte be a teret. A folyosói szekrény nyitva állt; a tűzálló doboz ott feküdt a földön. Anya lehajolt, felemelte, és odahozta nekem az asztalhoz.
Kinyitotta.
Benne volt mind a 212 ezüstdollár. Apám kék mappái ott sorakoztak rendben, ahogy minden vasárnap reggel elterítette őket, amikor még élt. A nagymamám zafírgyűrűjét is visszahozták a zálogházból még az este folyamán; a kő mély, tiszta kékje megcsillant a lámpa fényénél.
Leültem az asztalhoz. Az ujjaimmal végigsimítottam az ezüst érmék hideg felületén.
– Tudod, Rachel – mondta halkan anya, miközben leült mellém, és átkarolta a vállamat. – Az emberek azt hiszik, a biztosítási csalásokról szól az életem. De igazából az emberi természetről szólnak. Mindig az bukik el, aki azt hiszi, mások nem figyelnek.
– Köszönöm, Anya – suttogtam, és a könnyek, amiket egész nap visszatartottam, végül lecsorogtak az arcomon. – Ha te nem vagy…
– Heh, én csak tettem a dolgomat – legyintett mosolyogva, de a szemében ott csillogott a büszkeség. – Apád most nagyon büszke lenne rád. És ránk is.
