— Tudom, hogy rosszul csináltuk, lányom – mondta hirtelen, sokkal lágyabb hangon, mint korábban. – Nem akartalak meglopni. De amikor megláttam a táskádat a székén, és tudtam, hogy Martin élete és a háza forog kockán… a kétségbeesés nagyobb volt, mint a becsületem. Martin olyan jó fiú. Nem érdemli meg ezt a poklot.

— Senki sem érdemli meg a pokletet, Anna – feleltem, miközben felálltam, és az ablakhoz léptem, kinézve a sötét, esős udvarra. – De azzal, hogy titkolóztok, nem mentitek meg a családot. Csak átmenetileg halasztjátok el a robbanást, miközben közösen pusztítjátok el azt az alapot, amire a mi jövőnket építettük volna. Ha így folytatjátok, a végén nem lesz mit megmenteni, mert mire a hitelt kifizetitek, a házasságunkból már csak romok maradnak.

A következő napokban a csend nehéz lepelként borult a lakásra. Nem volt hangos veszekedés; a feszültség sokkal inkább egy hidegháborúra hasonlított. Martin minden lépésén látszott a bűntudat, Anna asszony pedig – mintha jóvá akarná tenni a történteket – csendben sütött-főzött, de a szeme sarkából folyamatosan azt figyelte, hogyan reagálok.

Csütörtök este volt, alig egy nappal a végzetes pénteki határidő előtt. A laptopom előtt ültem a nappaliban, a banki kimutatásokat, a kamatszámításokat és a hivatalos jogi dokumentumokat bámulva. Nem adtam fel a harcot. Ha egyszer valaki mellett lehoztam a csillagokat, és elköteleztem magam, akkor nem az volt a megoldás, hogy elmenekülök, vagy zárolom a számlámat, hanem az, hogy rendszert teremtünk a káoszban.

Martin csendesen lépett be a szobába, egy csésze forró kamillateával a kezében. Letette az asztalra, de megállt mögöttem, a kezeit óvatosan a vállamra téve.

— Lili… mit csinálsz? Azt hittem, már alszol.

— Nem alszom, Martin – mondtam, miközben felnéztem rá a képernyő mögül. – Számolok. Összegeztem mindent. A magánszemélytől felvett kölcsönöd tízszeres kamata egy pénzügyi öngyilkosság. Ha most kifizetjük a pénteki részletet a te anyád által elvett pénzből, jövő hónapban még nagyobb gödörbe kerülsz. Ez egy soha véget nem érő körforgás. Olyan, mintha egy süllyedő hajóból kanállal mertük volna ki a vizet.