A Fordulat a Csomagtartóban
Mielőtt elhagyta volna a lakást, a bejárati ajtó zárja megkattant. Marcos lépett be – Adrián legjobb barátja, a fogadás egyik fő kitervelője –, a kezében kávéval. Amikor meglátta Laurát a folyosón a bőröndjével, a kávé csaknem kiesett a kezéből.
– Laura? Mit csinálsz? Adrián még alszik, és tegnap azt mondta…
– Tudom, mit mondott, Marcos – vágott közbe Laura. A hangja nem remegett; olyan hideg és tiszta volt, mint a reggeli fagy. – A 97 pontból álló listát letettem az asztalra. De van egy jó hírem: a 98. pontot most adom át nektek.
Marcos arcáról lefagyott a gúnyos mosoly.
– Milyen listáról beszélsz? Mi ez a hülyeség?
Laura kinyitotta a táskáját, és előhúzta a klinikai vérvétel hivatalos másolatát, valamint egy pendrive-ot.
– Tegnap nemcsak a táskám landolt a kukában, Marcos. Hanem az a toxikológiai jelentés is, amit a magánklinika vezetője adott át nekem, amikor rosszul lettem a „szükséges véradás” után. Adrián nem motorbalesetet szenvedett; a barátaitok által hozott italokba lassan adagolt nyugtatók és vérnyomáscsökkentők miatt ájultam el hónapokon át, hogy azt higgyem, mentálisan instabil vagyok. És mindezt felvettétek videóra a telefonjaitokon. A másolatot már elküldtem a rendőrségnek és a családi ügyvédemnek.
Marcos elsápadt. A magabiztossága egy pillanat alatt elpárolgott; hirtelen rájött, hogy a játék, amit tréfának hittek, hivatalos bűncészetté vált.
Valencia Felé
Néhány órával később a Madridból Valenciába tartó vonat ablakából Laura nézte, ahogy a főváros szürke épületei elmaradnak. A karján még ott lilaárllott a tűszúrás nyoma, de a mellkasában hirtelen óriási könnyebbség áradt szét.
A telefonja rezgett a zsebében. Adrián hívta – egymás után ötször, majd tízszer. A hangposta üzenetben Adrián hangja már nem volt büszke; dühös volt, könyörgő, kétségbeesett: „Laura, ne légy bolond! Ez csak egy vicc volt! Hova tűntél?!”
Laura némán blokkolta a számot.
