Valenciában, a pályaudvar peronján az édesapja és az édesanyja várt rá. Amikor meglátták őt a lépcsőn lejnőni, nem kérdeztek semmit; az édesanyja csak kinyújtotta a karját, és szorosan magához ölelte.

– Otthagytad, kislányom? – kérdezte az apa halkan, miközben a bőröndjét fogta.

– Végleg, apa – mondta Laura, és felnézett a valenciai égboltra, ahol a déli napfény végre áttörte a felhőket. – Mostantól nem mások listája szerint élem az életem.

A 97 bizonyíték hamarosan a bíróságasztalra került, Adrián Valcárcel pedig a saját maga által ásott csapdába esett: a cége, a barátai és a hírneve mind odalettek, miközben Laura a gyökereinél, Valenciában kezdte újra azt a táncot, amit soha senki nem vehetett el tőle többé.