Visszasurrantam a feltételezett barcelonai utazásomról, és hallottam a sorsón. A babám éhségtől sírt a szobalány karjaiban, miközben ő a kanapén takarta a fülét. Rákiáltott: “Azonnal fogd be.” Nem mentem be, felhívtam az ügyvédemet, és biztosítottam Luciát, amíg meg nem hallottam, hogy édesen suttogja egy másik férfinak, hogy soha nem gyanakodtam semmire.

A La Moraleja-i villa márványfolyosóján hirtelen olyan dermesztő csend nehezedett a levegőre, amit csak a távolból beszűrődő automata klíma halk búgása zavart meg. Álvaro Serrano ott állt a hálószoba ajtajában, a telefonját a füléhez szorítva, miközben a felesége, Cristina mézédes, hízelgő hangja még mindig ott csengett a vonal másik végén: „Álvaro soha nem gyanakszik semmire.”

A negyvenegy éves kiberbiztonsági cégtulajdonos, aki éveken át sikeresen hárította el a legkomplexebb digitális támadásokat és hackertámadásokat, most éppen a saját otthonában szenvedte el a legbrutálisabb árulást. Nem a cége adatai bántak rosszul; a saját élete omlott össze egyetlen mondat alatt.

Álvaro lassan leejtette a telefont. Nem kiabált. Nem törte össze a berendezést, ahogy a filmekben szokás. A Vallekasban töltött nehéz gyermekkora, az éjszakai irodatakarítások és a cégépítés minden nehézsége felerősítette benne azt a fegyelmet, ami a sikerhez kellett. Most ugyanez a hideg fegyelem tartotta egyben.

A Lépés és a Biztonság
Álvaro nem ment be a szobába. Sarkon fordult, halkan kilépett a szervizajtón, és beült a kocsijába. Még ott, a garázs sötétjében elővette a telefonját, és bepötyögte a legmegbízhatóbb vállalati jogásza és magánnyomozója számát.

— Mateo… én vagyok — mondta Álvaro, és a hangja acélosan csilingelt. — Készíts elő mindent. Vagyonmegosztás, kizárólagos felügyeleti jogi kérelem a kisfiamra, Mateo-ra, és egy azonnali, teljes körű pénzügyi audit Cristina összes számlájára, valamint a magánéletére vonatkozóan. De ami a legfontosabb: Lucía Hernández, a háztartási munkásunk… azonnal helyezd biztonságba. Nem hagyhatjuk, hogy Cristina vagy bárki más megfélemlítse.

A vonal túloldalán a jogász, Fernando röviden bólintott:
— Értem, Álvaro. Huszonnégy órán belül minden irat a bíróságon lesz.

A Suttogás a Nappaliban
Közben a villa másik szárnyában Cristina letette a telefont, és elégedett mosollyal dőlt hátra a kanapén. Azt hitte, a férje már messze jár, úton Barcelona felé. Fogalma sem volt arról, hogy Álvaro az egész beszélgetést végighallgatta, és hogy a játék, amit ő irányítani vélett, végleg véget ért.