A hangszĂłrĂł elhallgatott.
A szobĂĄban beĂĄllt csend nehezebb volt, mint az Ăłlom. A felĂŒgyelĆ rĂĄbĂĄmult a kĂ©pernyĆre, majd lassan rĂĄm emelte a tekintetĂ©t.
â A beszĂ©lgetĂ©s negyven perccel a baleset elĆtt zajlott a csalĂĄdi birtok melletti benzinkĂștnĂĄl â mondta Berger felĂŒgyelĆ. â Viktor bĂĄcsi talĂĄlkozott a lĂĄnyĂĄval. A terv az volt, hogy a fĂ©khiba miatt letĂ©rnek az ĂștrĂłl, de nem szĂĄmoltak azzal, hogy a betonlap tompĂtja az ĂŒtközĂ©st, Ă©s ön is tĂșlĂ©li. Sofia pedig a mentĆben azĂ©rt aggĂłdott, hogy ön ne haljon meg tĂșl gyorsan â mĂ©g mielĆtt alĂĄĂrnĂĄ a vagyon ĂĄtruhĂĄzĂĄsĂĄrĂłl szĂłlĂł okiratokat, amiket mĂĄr elĆre elkĂ©szĂtettek.
A könnyeim elapadtak. A gyĂĄsz, amit a fĂ©rjem halĂĄla Ăłta hordoztam, hirtelen ĂĄtalakult valami mĂĄssĂĄ: egy sötĂ©t, fojtogatĂł dĂŒhvĂ©, ami kitöltötte minden porcikĂĄmat.
Ăvtizedek Ăłta ĂĄpolĂłnĆkĂ©nt dolgoztam. Emberek Ă©letĂ©t mentettem meg a kezeim között, Ă©jszakĂĄkat virrasztottam ĂĄt idegen ĂĄgyak mellett, Ă©s mindeközben otthon, a sajĂĄt vĂ©rem nevelte azt a kĂgyĂłt, amelyik a sajĂĄt mĂ©rgĂ©t csepegtette belĂ©m.
2. Fejezet: A csapda bezĂĄrul
Hårom nap telt el a kórhåzi ågyon. A bordåim lassan gyógyultak, de a lelkem acélból volt.
Sofia kĂ©tszer is bejött hozzĂĄm lĂĄtogatĂłba. Olyan volt, mint egy tökĂ©letes szĂnĂ©sznĆ a szĂnhĂĄzban: aggĂłdĂł arcot vĂĄgott, virĂĄgot hozott, Ă©s finom, lĂĄgy hangon kĂ©rdezgetett, hogyhogy javul-e az egĂ©szsĂ©gem.
â Anya, a doktor Ășr azt mondta, talĂĄn holnap mĂĄr hazajöhetsz â mondta Sofia, miközben az ĂĄgyam szĂ©lĂ©n ĂŒlt, Ă©s a kezem fogta. A bĆre olyan melegnek tƱnt, de Ă©n mĂĄr tudtam, hogy a szĂve jĂ©ghideg. â Tudod⊠beszĂ©ltem a közjegyzĆvel is. Az a lakĂĄs a belvĂĄrosban, meg a megtakarĂtĂĄsi szĂĄmlĂĄd⊠amirĆl beszĂ©ltĂŒnk⊠talĂĄn most kellene alĂĄĂrni a papĂrokat, amĂg mĂ©g gyenge vagy, hogy ne kelljen a bĂŒrokrĂĄciĂĄval bajlĂłdnod, ha valami törtĂ©nne.
RĂĄnĂ©ztem. A sajĂĄt lĂĄnyomra, aki a halĂĄlomat kĂvĂĄnta egy kis ingatlanĂ©rt Ă©s kĂ©szpĂ©nzĂ©rt.



