– Igazad van, Sofia – feleltem halkan, Ă©s a hangomban semmilyen dĂŒh nem lĂĄtszott. Csak a teljes, kimerĂŒlt megadĂĄs lĂĄtszata. – Minden felesleges stresszt el kell kerĂŒlnĂŒnk. HĂ­vd ide a közönsĂ©get
 Ă©s hĂ­vd a nagybĂĄtyĂĄdat, Viktort is. SzeretnĂ©m, ha mindketten itt lennĂ©nek, amikor alĂĄĂ­rom az egĂ©szet.

Sofia szemeiben felcsillant a kapzsisåg fénye. Egy pillanatra sem kételkedett benne, hogy nyert.

– Persze, anya! MĂĄr ma dĂ©lutĂĄn itt leszĂŒnk! – mondta, Ă©s olyan gyorsan puszilt meg, mintha attĂłl fĂ©lt volna, hogy meggondolom magam.

Amikor elment, a kĂłrterem ajtaja kinyĂ­lt, Ă©s Thomas Berger felĂŒgyelƑ lĂ©pett be kĂ©t egyenruhĂĄs rendƑr kĂ­sĂ©retĂ©ben.

– Úgy lĂĄtom, a csalĂĄdi talĂĄlkozĂł hamarabb jön lĂ©tre, mint gondoltĂĄk – mondta a felĂŒgyelƑ egy vĂ©kony dossziĂ©t szorongatva a kezĂ©ben. – A letartĂłztatĂĄsi parancsokat kibocsĂĄtottĂĄk. Viktor urat mĂĄr elƑállĂ­tottĂĄk a kapitĂĄnysĂĄgra a fĂ©kcsövek megrongĂĄlĂĄsa Ă©s elƑre kitervelt emberölĂ©si kĂ­sĂ©rlet vĂĄdjĂĄval. A lĂĄnya pedig
 nos, a hangfelvĂ©tel Ă©s az ön vallomĂĄsa alapjĂĄn Ƒ is közvetlen bƱntĂĄrs.

– Nem akarom, hogy a rendƑrsĂ©g holtjĂĄtĂ©kkĂ©nt lĂ©pjen be a kĂłrterembe, felĂŒgyelƑ – mondtam, Ă©s a hangom kemĂ©nyebb volt, mint valaha. – Hadd higgyĂ©k azt, hogy Ƒk gyƑztek. Amikor belĂ©pnek ide, hogy alĂĄĂ­rassam a papĂ­rokat
 akkor akarom lĂĄtni az arcukat, amikor rĂĄjönnek, hogy a sajĂĄt sĂ­rjukat ĂĄstĂĄk meg.

3. Fejezet: Az utolsĂł alĂĄĂ­rĂĄs
Délutån hårom óra volt.

A kĂłrterem ajtaja kinyĂ­lt, Ă©s Sofia lĂ©pett be. Az arca kipirult az izgalomtĂłl. Mellette egy komoly arcĂș, idegen fĂ©rfi lĂ©pkedett – a közjegyzƑ, akit nyilvĂĄn maguk hoztak, hogy gyorsan lepecsĂ©teljĂ©k a rablĂĄsukat.

– Anya! Itt vagyunk – mondta Sofia, Ă©s letette a hivatalosnak tƱnƑ iratokat az Ă©jjeliszekrĂ©nyemre. – Dr. Miller Ășr hozta a papĂ­rokat. Csak ĂĄt kell futnod, Ă©s ott, a piros keresztnĂ©l alĂĄĂ­rni.

FelĂŒltem a pĂĄrnĂĄkra. A köntösömet szorosan magam körĂ© hĂșztam. Nem nĂ©ztem a papĂ­rokra. Egyenesen a lĂĄnyom szemĂ©be nĂ©ztem.