😱🚗 Egy szörnyű autóbaleset után hallottam, ahogy a lányom a haláláról beszélt. De az autó kamerájának felvételei egy titkot fedtek fel, amitől megborzongtam…

– És a nagybátyád, Viktor hol van, Sofia? Nem akart ő is jelen lenni a nagy győzelmeteknél?

Sofia mosolya egy pillanatra megtorpant.
– Ő… nos, a nagybácsi elfoglalt volt. Azt mondta, intézi az elintéznivalókat. De nem számít, anya. Csak írd alá!

– Hát persze, hogy nem számít – mondtam, és a szám szélén egy keserű mosoly futott át. – Különösen most, hogy a nagybátyád már nem tud idejönni. Jelenleg a rendőrségi fogdában hallgatják ki a fékcsövek elvágásáért.

A közjegyző hátrahőkölt. Sofia pedig hirtelen olyan fehéren nézett rám, mint a kórhási lepedő.

– A… anya? Milyen fékcsövek? Mit beszélsz?

Ekkor a kórterem ajtaja kitárult. Thomas Berger felügyelő lépett be, mögötte két fegyveres rendőrrel. A kezében egy másik iratot tartott.

– Sofia Weber, ön a gyanúsítottja egy előre kitervelt emberölési kísérletnek, összeesküvésnek és csalásnak – mondta a felügyelő, miközben a bilincs a levegőben csillant. – Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon.

A lányom arca torzult, a torkából egy rekedt sikoly tört elő:
– Nem! Ez nem istentelen! Anya, te nem teheted ezt velem! Én a lányod vagyok!

– Harminc éven át neveltelek, Sofia – mondtam, és a hangom nem remegett meg egyszer sem. – Életeket mentettem, míg te a saját anyád haláláért könyörögtél egy mentőautó hátuljában. De egyvalamit elfelejtettél: az ápolónők soha nem adják fel a betegeiket. Csak néha… a gyógyíthatatlan eseteket kénytelenek karanténba zárni.

A rendőrök megragradták Sofia karját. A lány vadul kapálózott, de a bilincs kattanása megmásíthatatlan volt. Ahogy kivezették a szobából, a tekintete utoljára az enyémbe fúródott – egy olyan gyűlölettel teli nézéssel, ami végleg bebizonyította, hogy benne már semmi sem maradt abból a kislányból, akit egykor szerettem.

4. Fejezet: A csend és a horizont
A szoba újra elcsendesedett.

A felügyelő még ott maradt egy pillanatra, az iratokat rendezgetve az asztalon.

– Jól van, Marta asszony? – kérdezte halkan, szinte együttérzően.