– Adam megszegte a bírósági egyezményt – mondta Nora, miközben a szemeteszsák alján lévő utolsó tárgyat – a bekeretezett fotót – a kezébe vette. – A kiskorú gyermek lakhatási és biztonsági feltételeit egyoldalúan megszüntették, a szobáját elvették, és a gyereket a garázsba vagy az utcára akarták kényszeríteni. Van egy éjszakai tanunk is – maga a mostohaanya, aki dühösen átadta nekem a gyereket. Kérem a sürgősségi felügyeleti jogi kérelmet, holnap reggel nyolc órakor, a bíróság nyitásakor.
– Meglesz – válaszolta határozottan Bence. – Készítsd elő a dokumentumokat, és írd le pontosan, amit Ellie mondott. Holnap reggel személyesen intézem a bíróknál.
Nora letette a telefont. Odalépett Ellie-hez, aki a kék párnáján lassan lehunyta a szemét a kimerültségtől. Nora betakarta egy puha, meleg takaróval, a homlokára csókolt, és halkan így szólt:
– Aludj nyugodtan, kincsem. Többé senki sem fog elküldeni innen. Ez a te otthonod is.
A reggeli ébredés a rezidencián
Másnap reggel, pontosan 08:30-kor a tölgyfa bejárati ajtónkon dörömbölés hallatszott.
Nem egy sima kopogás volt. Vad, ideges dörömbölés, amit azonnal követtek Adam kiáltásai a tornácról:
– Nora! Tudom, hogy ott van! Nyisd ki az ajtót! Hova a fenébe tetted Ellie-t?!
Nora nyugodtan kortyolt bele a kávéjába az amerikai konyhás nappaliban. Ellie a felső emeleti szobájában játszott a rajzkészletével, biztonságban, távol a zajtól.
Nora kinyitotta a bejárati ajtót.
Adam állt ott, a haja szétcsúszva, az arca vörös volt a dühtől és a pániktól. Mellette – legnagyobb meglepetésére – nem Ryan bácsi, hanem Claire állt, aki egy elegáns kabátot viselt, de a szeme alól nem hiányzott az éjszakai virrasztás nyoma.
– Hogy merted… hogy merted rendőrségi és bírósági idézést küldeni nekem hajnalban?! – ordította Adam, miközben megpróbált belépni a házba.
Nora egyetlen határozott lépéssel elállta az utat. Nem engedte át a küszöbön.
