— Elég most! Az ügynökséged zárva lesz!
“Jó,” válaszolta nyugodtan Eleonore.
— És nincs több találkozó!
— Ahogy kívánja.
— És távolítsd el ezt a táblát!
— Örömmel.
A ház igazgatója diadalmasan távozott a szobából.
De másnap reggel egy új tábla lógott Eleonore ajtaján:
“BARÁTSÁGI KLUB.
CÉG MENTES.
A CSOKOLÁDÉ ELFOGADÁSA NEM TILTOTT.”
Egy héttel később valódi forradalom történt a nyugdíjasok otthonában.
Heinrich és Klara elkezdtek találkozni.
Albert találkozott Annával.
Berta egy tánccsoportot alapított.
És Eleonore lett a legnépszerűbb személy az egész intézményben.
Addig is a rezidensek már nem csak azért jöttek hozzá, hogy tanácsot kérjenek szerelmi viszonyokról.
Egy nap a hetvenkilenc éves Robert panaszkodott:
— Eleonore, a lányom csak vasárnaponként hív.
— És akkor mi van?
— Azt akarom, hogy gyakrabban hívjon.
— Akkor vasárnaponként már ne vedd fel a telefont.
— Miért?!
— Két nap múlva személyesen eljön, hogy megnézze, hagytad-e az örökségedet valaki másnak!
Robert elgondolkodott.
— Ez fantasztikus!
Másnap nyolcvanhat éves Mathilde eljött Eleonore-hoz.
— A fiam azt hiszi, túl öreg vagyok egy randira.
— És hány éves a fiad?
— Hatvanhárom.
— Akkor mondd meg neki, hogy az ő korában itt az ideje, hogy abbahagyja az anyja szerelmi életébe való beavatkozást!
Mathilde olyan hangosan nevetett, hogy egy nővér odarohant, hogy megmérje a vérnyomását.
De a legérdekesebb dolog egy hónappal később történt.
Egy új lakó költözött be az idősek otthonába.
Egy magas, ősz hajú, elegáns hetvenkilenc éves férfi.
A neve Oskar volt.
Öltönyt viselt, drága kölnit használt és minden reggel újságot olvasott.
Amikor Eleonore meglátta őt az étkezőben, azonnal kíváncsivá vált.
— Új itt?
— Igen.
— Házas?
— Özvegy.
— Jó nyugdíj?
Oskar elmosolyodott.
— Mindig pénzügyi kérdésekkel kezded ismerősöket?
— Csak akkor, ha egy férfi ígéretesnek tűnik!
Oskar nevetett.
— És te? Házas vagy?
— Nem.
— Akkor engedd meg, hogy meghívjalak egy kávéra.
