Howard Sterling, a cég idős, tiszteletreméltó jogásza, lassan lecsukta a laptopja fedelét. A tárgyalóteremben uralkodó fojtogató csendet csak a klímaberendezés halk zümmögése törte meg. Az arcáról teljesen eltűnt a rutinból eredő magabiztosság; helyét fagyos, szinte vádló döbbenet vette át.
– Mit írtunk alá, Howard? – ismételte meg Richard, de a hangja most már megremegtem. A gőgös mosoly, amivel reggel még a bőröndömet nézte a hálószobában, végleg elenyészött.
– Richard… Arthur… – mondta Howard halkan, megfontoltan, mintha minden egyes szónak külön súlya lenne. – Három évvel ezelőtt, amikor a cég az összeomlás szélén állt, és Clare felajánlotta a nagyapja vagyonát fedezetül, Önök egy átszervezési és pénzügyi garanciavállalási megállapodást írtak alá. Emlékeznek?
– Természetesen emlékszünk! – csattant fel Arthur, az apósom, és a márványasztalra csapott. – Clare fedezetet nyújtott a banki hiteleinkre a saját örökségéből. Ezzel mentettük meg a céget! De a válság elmúlt, a hiteleket törlesztettük, a fedezetkezelési jogviszony pedig megszűnt! Nincs semmi joga a cégben!
– Ó, Arthur… – sóhajtott Howard, és megdörzsölte a szemét. – Önök valóban nem olvasták el a 4. rész B bekezdését, igaz? Csak átlapozták, mert a bank lejárati határideje órákon belül letelt, és Clare volt az egyetlen mentőövük.
– Howard, ne rejtvényekben beszélj! – kiáltott rá Richard. – Mi van abban a nyomorult bekezdésben?!
Howard felnyitotta a laptopot, és az asztal közepe felé fordította a képernyőt.
– A 4. rész B bekezdése egy visszavonhatatlan tőke-átalakítási záradék (Irrevocable Equity Conversion Clause). Nem egyszerű garanciavállalási szerződés volt. Clare nem csupán hitelkezesként lépett be. A megállapodás kimondja: amennyiben a nagyapja vagyonát és személyes garanciáját használják fel a banki tőkeállomány átstrukturálására, Clare a cég átszervezett törzstőkéjének 51%-os többségi részesedését szerezze meg.
Richard arca hamuszürkévé vált.
– Micsoda?! Ez hülyeség! Mi vagyunk az alapítók! Az Ashford Enterprises a mi családi cégünk!
