1. RÉSZ

“Menj ki a házamból!” Nem engedem, hogy egy olyan nő, mint te, még egy éjszakát a házam alatt aludjon!

Az anyósom ezt kiabálta reggel 7-kor, mindössze 12 órával azután, hogy 140 vendég előtt megölelt engem, és úgy mutatta be magát, mint azt a lányt, akinek mindig is vágyott neki.

Még mindig pizsamában voltam, az esküvői smink alig volt letűnt, és a szívem még mindig gratulációkkal telt. Daniel, a férjem, felugrott az ágyra.

“Anya, mit beszélsz?”

Teresa összeszorította az ajkát. 59 éves volt, vasakarattal és nagy házzal Guadalajarában, ahol ragaszkodott hozzá, hogy 3 hétig maradjunk, amíg megadták nekünk a bérelt lakást.

“Kérdezd meg a feleségedet, hol volt csütörtök este.

“A legénybúcsúmon, az unokatestvéreimmel,” válaszoltam. Te magad láttad a fényképeket.

“Ne kezelj bolondnak!”

Egy sárga borítékot dobott az ágyunkra. Ebből négy ragyogó fénykép született. Az elsőben egy nő jelent meg az én arcommal, aki egy idegent ölelt meg egy étterem teraszán. Egy másikban megcsókolta a nyakát. Egy harmadik is volt egy hotel ajtaja előtt.

Daniel mozdulatlanul emelt egyet. Az egyik fénykép sarkában kézzel írt dátum volt, de a számot levágták. Valaki gondosan kiválasztotta, mit nézzünk és mit nem.

“Lucia, mondd meg, mi ez.

Szörnyű forróságot érzetem a gyomromban. A nő vállig érő barna haját viselte, pont úgy, mint én. Nála volt a mosolyom és egy zöld kabátja, ami hasonlított az enyémre. De soha nem lépett abba a szállodába, és nem ismerte a férfit.

“Nem én vagyok az.

Teresa száraz nevetést hallatott.

“Természetesen. És most azt fogod mondani, hogy elveszett ikertestvéred van.

A szüleim meghaltak, amikor gyerek voltam, és a nagymamám nevelt fel, aki két éve elhunyt. Teresa ismerte ezt a történetet. Az, hogy megalázott engem, jobban fájt, mint a sikoly.

“Nem fogok nővért találni. Bizonyítani fogom, hogy azok a képek hamisak,” válaszoltam.