A hegyi férfi hideg házasságra számított, de a szerelme boldoggá tette. Amikor Aurelia Rivas türelemből leszáll, az a férfi, aki 50 pesót fizetett azért, hogy hozzámenjen, az egész város előtt figyelmezteti, hogy nem szerelmet keres, hanem két kezet, amelyek megakadályozzák az egyedül halálát.

A Sierra Madre ködén túl
A Sierra Madre Occidental csúcsai felett a sötétség úgy terült szét, mint egy nehéz, nedves gyapjútakaró. A fenyvesek ágai között süvöltő szél fojtott, morajló hangot adott, mintha a hegy maga is figyelmeztetni akarná a kunyhóban lévőket a közelgő veszedelemre.

A fapadlón, a nehéz fából készült asztal alatt friss, sötét vöröslő vérfolt terült szét. Aurelia a szegélyhez húzódott, a légzése szapora volt, de a tekintetében nem a kétségbeesés, hanem a hideg, könyörtelen elszántság csillogott. A jobb kezén lévő fekete, mély égési nyomok – a múlt eltitkolt, fájdalmas emlékei – élesen lüktettek a hidegben.

Mateo Salgado egyetlen mozdulattal felkapta a Winchester puskáját a falról, a hüvelykujjával biztosította a kakast, majd a sötét, nehéz ajtó felé lépett. A szamarak, Lucero és Canela kint a kis karámban dühösen kaparták a földet, a horkantásaik hangja messzire hallatszott a fagyos éjszakában.

– Maradj a sarokban, Aurelia – mondta Mateo fojtott, mély hangon, miközben a szemét a faajtó résein tartotta. – Ha kintről lőnek, ne mozdulj.

– Nem azért fizettem ötven pesót, hogy elrejts engem, Mateo – válaszolta Aurelia, és miközben beszélt, a bal kezével rántotta elő a köténye alól a saját, rövid csövű revolverét. A fém hideg kattanása megnyugtatóan hatott a csendben. – A cetli azt írta, hogy a „nővéremet” küldd vissza. Ez azt jelenti, hogy azok, akik itt vannak… nem idegenek. Hanem a múltam maradványai.

Mateo összehúzta a szemöldökét. A sötét kunyhóban a kandalló parazsa vetett vöröses árnyékokat az arcára.
– A múltad? Azt mondtad Parralban az ügynökségnek, hogy csak egy magányos nő vagy, akinek nincsenek kötelékei.

– Nem kötelékekről beszéltem, Mateo. Sebekről – mondta halkan Aurelia, miközben a földre csepegő vérre mutatott. – Azok a fekete foltok a kezemen… nem baleset volt. Az öcsém és az apám tette, amikor megpróbáltam elmenekülni a Parral melletti birtokról, amit a hitelezők akartak elvenni. És a nő, akit keresnek… a húgom, Isabel. Őt is el akarták adni egy gazdag földesúrnak, de elszökött velem. Azt hittem, sikerült elrejtenem Parralban, de úgy látszik, megtaláltak minket.