A feltétel és az éjszakai esküvő
Alice a kávéscsészét a kezében szorítva nézett a férfira. A szíve vadul kalapált a bordái között; az elmúlt napok megaláztatása, a Kevin által rászakított keserűség és az a vad, hirtelen elhatározás, amiért idejült, egyszerre zúdult rá.

– Milyen feltétel, Michael? – kérdezte rekedten, miközben a tekintetét a férfi szürke szemén tartotta.

Michael nem kapkodott a válasszal. Lassan megfordult a volán mögött, a kezét a kerekén nyugtatta, és a hangja – amely eddig mindig olyan csendes és türelmes volt, amikor Kevin gúnyolódásait tűrte a társaságban – most mélyen, megmásíthatatlanul csengett.

– A feltétel az, Alice, hogy ez nem lehet csak egy egynapos színjáték a te exed bosszantására – mondta Michael, és a tekintetében nem volt semmi bizonytalanság. – Évek óta szeretlek. Nem azért mondok igent most, hogy megmentselek a büszkeséged csorbulásától, vagy hogy asszisztáljak egy olcsó bosszúhoz. Ha hozzámszerelem magam, az azt jelentse, hogy valóban együtt vagyunk. Hogy bízol bennem. És hogy végleg lezárod a múltat.

Alice lélegzete elakadt. Soha nem gondolta volna, hogy a mindig háttérben maradó, csendes taxisofőr benn ébreszt egy ilyen mély, megkérdőjelezhetetlen erőt. Tudta, hogy Michael igazat beszél; évek óta ott volt a környéken, segített, amikor az édesanyja megbetegedett, meghallgatta a panaszait, miközben Kevin a karrierjével és a milliárdos ábrándjaival foglalkozott.

– Értem – suttogta Alice, és a könwys szemeiben végre felcsillant a valódi elszántság. – Megállapodtunk. Nem színjáték lesz.

Nem vártak heteket. Azon az éjszakán, egy éjjel-nappal nyitva tartó, gyors polgári hivatalban, egy csendes bíró előtt, aki alig kérdezett valamit a papírok ellenőrzése után, Alice és Michael kimondták a boldogító igent. Nem volt fehér ruha, nem voltak drága virágok, és nem volt ott Kevin anyja, hogy gúnyolódjon a házi lekváron. Csak ők ketten voltak, egy régi kabátban és egy örökre szóló döntéssel a hátuk mögött.