Thea arca egyetlen pillanat alatt elszürkült. A szája félig nyitva maradt, a szemei kétségbeesetten ugráltak a konyhaasztalon heverő négynapos levél, a fiam döbbent arca és az én hideg, rezقتelen tekintetem között.
A konyhában uralkodó csend fojtogató volt. A falon lévő ingaóra kattogása úgy visszhangzott, mintha egy üres templomban állnánk.
— Russ… esküszöm, én nem… — kezdte Thea, de a hangja elcsuklott. A mindig magabiztos, elegáns és irányítani vágyó menyem most először tűnt védtelennek és elkeseredettnek.
— Te hívtad fel apámat? — léptem közelebb hozzá Russ, s a hangja mély, szinte állatias mordulássá torzult. A fiam 44 éves volt, testes, magas férfi, aki az utóbbi években a sikertelenség és az adósságok súlya alatt meghajolt, de most hirtelen kiegyenesedett. — Azt mondtad, hogy egy régi ügyfele keresi a raktárvárosból! Azt mondtad, hogy egy félmillió dolláros földmérési megbízásról van szó, amit csak személyesen akar megbeszélni vele!
— Russ, hallgass meg! — nyúlt felé Thea, de a fiam durván ellökte magától a nő kezét.
— Apám hetvenhat éves volt! — üvöltötte Russ, s a torkában megdagadtak az erek. — Bement abba a fűtetlen, elhagyatott raktárba a novemberi esőben! Két órát várt ott a hidegben, miközben a tüdőgyulladása… a szervezete nem bírta ki! Az orvosok azt mondták, hogy a szívrohamát a rendkívüli hideg és a stressz váltotta ki!
Ránéztem a fiamra. A szemeiből dőlt a könny, az arca elvörösödött. Ebben a pillanatban megértettem a teljes, szörnyű igazságot.
Russ kapzsi volt. Gyenge volt, hiú, és hagyta, hogy a pénzéhség és a csőd szélére sodródó üzletei elvakítsák. Eladta volna apja örökségét, hamisított volna aláírásokat, és képes lett volna kirabolni a saját anyját is, hogy kifizesse a hitelezőit. De nem tudott a gyilkosságról. Nem tudta, hogy a felesége hidegvérrel egy halálos csapdába csalta a saját apját.
