2. RÉSZ: Az apasági teszt árnyéka és a múlt manipulációi
A levegő a tárgyalóteremben hirtelen megfagyott. A Mendoza Hoteles sevilli építkezésének irodájában Álvaro szemmel láthatóan megrendülve meredt a tervrajzok mellé csúsztatott családi fotóra. Vega apró, barna szemei, a mosolya és az arcának vonásai túlságosan is hasonlítottak az ő saját gyermekkorára.
– Öt éves… – mormolta Álvaro, és a keze megremegett, miközben a papírt fogta. – Amikor elhagytad a La Moraleja-i házat, te már… te már terhes voltál, de én… az anyám azt mondta…
– Az anyád azt mondta, amit hallani akartál, Álvaro – vágott közbe Claudia, a hangja acélos volt, minden melegség nélkül. – Vagy inkább azt, amit ő maga talált ki, hogy megszabaduljon tőlem. Sosem tartott méltónak a családotokhoz. Egy kisvárosból jött tervező voltam a szemeiben, nem pedig egy illő feleség a Mendoza birodalom örökösének.
Álvaro felállt az íróasztaltól, a szék hátrarezgett a sima padlón.
– Nem… Anya sosem hamisítana meg egy orvosi dokumentumot! Akkor ott volt a teszt… az a hivatalos papír a magánklinikáról…
– Biztos vagy benne, hogy hivatalos volt? – kérdezte Claudia éles gúnnyal a hangjában, miközben közelebb lépett az asztalhoz. – Mert amikor kikerültem az utcára 600 euróval a zsebemben, nem volt pénzem drága ügyvédekre. De most, öt év elteltével, miután a saját lábamon állok, volt lehetőségem egy alaposabb jogi és pénzügyi átvilágításra a múltam ügyeiben. És tudod, mit találtunk a madridi magánklinika archívumában, Álvaro?
Álvaro elfehéredett.
– Mit… mit találtatok?
– Egy 180 000 eurós banki átutalást – mondta Claudia tisztán és hangosan, hogy mindenki hallja a szobában. – Egyetlen utalás, amely pontosan három nappal azelőtt érkezett a tesztet aláíró orvos számlájára, hogy anyád a neked mutatott papírt átadta. Az átutaló neve pedig nem más volt, mint Mercedes Mendoza.
