– És ha én tettem? – sziszegte, anélkül, hogy lehalkította volna a hangját. – Mit akarsz tenni? Börtönbe juttatni az anyádat egy nincstelen nő és egy fattyú miatt? Egy olyan lány miatt, aki csak a nevedet és a pénzedet akarta?
– Ő nem akarta a pénzemet! – ordította Álvaro, a könnyei szinte fojtogatták. – Ő egyedül nevelte fel Vegát, míg én a te hülye szabályaid szerint éltem az életemet! Elvetted tőlem a lányomat, anya! Elvetted a boldogságomat egy rohadt hazugságért!
A villa bejárati ajtaja ekkor ismét kinyílt. Nem a cselédek voltak azok. Nicolás Valcárcel lépett be a nappaliba, magabiztos léptekkel, mögötte pedig két rendőrtiszt és Dr. Aranguren, a család jogásza haladt.
Mercedes elképedve nézett az érkezőkre.
– Micsoda dolog ez? Hogy mertek idejönni? Ez magántulajdon!
– Már nem sokáig, Mercedes asszony – mondta Aranguren nyugodt, hivatalos hangon, miközben előhúzott egy hivatalos iratot. – A pénzmosási, okirat-hamisítási és csalási nyomozás keretében a bíróság elrendelte a Mendoza vagyon zárolását és a villai ingatlanok átvizsgálását. Az Ön által öt évvel ezelőtt indított hamis vádak és a korrupciós utalások mind szerepelnek a bírósági aktában.
Álvaro csendesen állt a sarokban. Nem védte meg az anyját. Nem szólt egy szót sem, amikor a rendőrök átadták a papírokat Mercedesnek. Tudta, hogy semmilyen vagyon, semmilyen birodalom nem adhatja vissza azt a öt évet, amit elloptak tőle.
4. RÉSZ: Egy új reggel Madridban
Hat hónap telt el a drámai összecsapás óta. A Mendoza család birodalma jogi úton kettészakadt; Mercedes ellen bírósági eljárás indult, a cég pedig a korrupciós botrányok miatt elvesztette korábbi fényét. Álvaro lemondott a vezérigazgatósági pozícióról, eladta a La Moraleja-i villát, és a pénzét egy alapítványba mentette át, miközben minden szabad percét arra fordította, hogy megpróbálja visszanyerni kislánya, Vega bizalmát.
Egy hűvös, napfényes kedd reggelen Madrid egyik csendes utcájában, egy modern belsőépítészeti stúdió előtt egy fekete autó parkolt le.
