A név úgy csapódott be, mint egy bombatámadás. Álvaro levegőért kapkodott, a kezeit a halántékára szorította. Az emlékek – a büszkeség, a makacsság, a vak hit az anyjában – egy szempillantás alatt darabjaira hullottak. Hét évvel ezelőtt egy hamisított teszt és egy dollárra árazott hazugság fosztotta meg őt a saját vérétől, a szerelmétől és a valódi családjától.
– Nem… ez nem lehet igaz… – suttogta Álvaro, és a térdei meghajoltak. A magabiztos, gazdag örökös most egy teljesen összetört ember képét mutatta.
– De igaz – mondta Claudia hidegen, miközben felvette a mappáját az asztalról. – És a szerződéseteket a Mendoza Hoteles-szel? Megtarthatjátok. Nincs szükségem a pénzetekre, sem a kegyaitokra. Vega az én lányom, és soha, egyetlen percig sem az tietek. Isten veled, Álvaro. Remélem, az anyád pénze megérte.
3. RÉSZ: A nagymama bosszúja és a családi bíróság
Három nappal később a La Moraleja-i luxusvilla nappalijában fojtogató volt a csend. Mercedes Mendoza a velúr foteljében ült, a kezei egy ezüst teáskannát szorítottak. Az arca feszült volt, de még mindig sugárzott belőle a felsőbbrendűség, amikor az ajtó hirtelen kitárult.
Álvaro lépett be. A szemei vörösek voltak a kialvatlanságtól, a ruhája gyűrött, a tekintetében pedig olyan vad düh égett, amilyet az anyja még soha nem látott rajta.
– Anya – mondta Álvaro, és a hangja mélyen kongott a hatalmas helyiségben. – Igaz volt?
Mercedes megpróbálta megőrizni a nyugalmát, bár a szemöldöke egy pillanatra rándult.
– Miről beszélsz, drágám? Olyan fáradtnak tűnsz. Ülj le, kérj teát…
– Ne játssz velem! – ordította Álvaro, és egyetlen mozdulattal lesöpörte a kismozgatású dohányzóasztalról a porceláncsészéket, amelyek ezer darabra törtek a márványon. – A 180 000 eurós átutalásról beszélek! A klinikáról! Az apasági tesztről, amit meghamisíttattál, hogy elüldözd Claudiat és a gyermekemet!
Mercedes felállt a székből, az arca hirtelen kőkemény lett.
