– Bruno Valdés? – kérdezte a vezető tiszt hideg, hivatalos hangon. – Letartóztatjuk súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és a hatóság félrevezetésére irányuló kísérlet gyanújával.
Az anyja sírva rogyott le a szomszédos székre, de senki sem ment oda hozzá. A feszültség, amely évtizedeken át fojtogatta ezt a családot, egyetlen pillanat alatt szakadt fel, mint a feltárt seb.
Három nappal később Verónica a saját otthonuk ablakánál állt. A lakásban béke volt – nem a hallgatás és a félelem békéje, hanem az igazságé. Sofia a szobájában ült, a bal karja még be volt gipszelve, de a jobb kezével, bár lassan, óvatosan, de már újra tollat tartott a kezében. A papíron egy bátor kis sárkány rajza formálódott, amely tűzzel fújta el a sötét árnyékokat.
Verónica mély levegőt vett, és érezte, hogy a mellkasából lekerült a hosszan cipelt, mázsás súly. Nem volt könnyű szembenézni a múlttal, de most már tudta: a szeretet nem azt jelenti, hogy elnézzük a gonoszságot. A igazi szeretet ott kezdődik, ahol a bátorság megvédi azokat, akiket a legjobban féltenénk.
