“A családja gazdag, Will. Csak küldj egy ajándékot.” A nővérem azt mondta, hogy három nappal azután, hogy felszereltem az esküvői ívet, megkért, hogy építsem meg.

Odanézett rám, a szemeiben azzal a megingathatatlan tisztelettel, amit soha, egyetlen családtagomtól sem kaptam meg életemben.

– Most pedig gyere, Will. Van egy híd, amit fel kell építenünk.

– Igenis, uram – mondtam, és felvettem a kesztyűmet.

A gép zúgni kezdett, a szikrák pedig ismét felcsaptak a magasba, megvilágítva a műhely sötét sarkait. Nem tartoztam senkinek. Nem kértem bocsánat a kezeimért. Mert végre ott voltunk, ahová valók: a valódi munkában.