A birodalom alapjai és a leleplezés
A kis pueblai lakásban a gyenge sárga fény megvilágította a két kiságyat. Az ikrek – Mateo és Lucía – békésen szuszogtak, mit sem sejtve arról a viharról, amely az elmúlt órákban lesújtott az életükre. Natalia az asztalnál ült, kezében a laptopjával, miközben a képernyőn villogó adatok egyre tisztább, de félelmetesebb képet rajzoltak ki.
A 6 millió pesós kibocsátási kérelem, amelyet az Inversiones Umbral nyújtott be a Desarrollos Del Villar projektjére, nem csupán egy gyanús pénzügyi manőver volt. Ez volt a Del Villar család utolsó, kétségbeesett kísérlete arra, hogy megmentssék a saját csődbe ment építőipari birodalmukat. Aurora Del Villar, a gőgös, gazdag anyós, aki fensőbbségesen dobta oda a 15 000 pesós borítékot a konyhaasztalra, valójában nyakig ült az adósságokban. A cége hónapok óta likviditási válsággal küzdött, és ha nem jutnak azonnal tőkéhez, a bankok hamarosan mindent elárvereznek.
És Julián? Julián nemcsak a feleségét és az újszülött gyermekeit adta el egy igazgatói pozícióért és egy köteg pénzért; ő maga is csak egy bábu volt az anyja kezében, aki azt hitte, hogy egy gazdag család örökösévé válik, miközben egy süllyedő hajóra váltott jegyet.
– Natalia – szólalt meg Alma, a barátnője, miközben egy csésze forró teát tett le elé. – Mit tervezel? Nem hagyhatod, hogy ezt megtegyék. Ha a pénzügyi alapokhoz hozzányúlnak, az nemcsak a te magánvagyonodat veszélyezteti, hanem a befektetők pénzét is.
Natalia felnézett a képernyőtől. A szemeiben nem volt sírás, sem kétségbeesés. Az a fáradt, sebzett anya, aki néhány órája még a földön zokogott, most eltűnt. Helyette az a nő ült az asztalnál, aki a cég pénzügyi stratégiáit irányította, és aki pontosan tudta, hogyan kell felépíteni – vagy letiporni – egy birodalmat.
– Nem fognak hozzányúlni semmihez, Alma – mondta Natalia hűvös, határozott hangon. – Holnap reggel nemcsak a válási papírokat adjuk be a legjobb ügyvéddel, hanem a csalási és okirat-hamisítási feljelentést is az Inversiones Umbral és Aurora Del Villar ellen.
