“Mondtam neki, hogy ne jöjjön közelebb,” volt az első, amit mondott.
Letérdeltem anélkül, hogy megérintettem volna Lucia lábát.
“Itt vagyok, szerelmem. Már kértem segítséget.
“Elnézést, anya. Megint elmentem valahova.
“Nem kell bocsánatot kérned tőlem. Lélegezz velem.
Ophelia csettintette a nyelvét.
“A lány ostoba. Már megmondták neki, hogy ne játsszon ott.
Ránéztem. Még csak meg sem kérdeztem tőle, hogy érzi-e a lábujjait. Amikor Lucía azt mondta, hogy érzem, hogy alszanak, ezt az információt megismételtem a sürgősségivel. Mauricio megpróbálta elvenni a mobilomat.
“Úgy mutatod, mintha nem is volt.
“Akkor takarodj az útból, és hagyd, hogy ők vigyázzanak rá.”
Akkor beszélt Ofelia a lábról. Mauricio csendben volt. A hallgatása egy három évvel ezelőtti éjszakára emlékeztetett, amikor egy pénz miatt vitában verte a garázs falát. Emlékeztem arra a piros foltra is, amit Lucia csuklóján hagyott, amikor az előző évben túl szorosan tartotta. Mindkét alkalommal bocsánatot kért. Elfogadtam, mert meg akartam tartani a családunkat.
Amikor felnéztem, láttam a kréta dobozt az ajtó mellett nyitva, és egy kék vonalat, ami a ültetőedénytől távol végződött. Azt is láttam, hogy a többi blokk még mindig a kerítéshez van halmozva. Az, aki összetörte Luciát, mindenkitől el volt választva. Mauricio ragaszkodott hozzá, hogy megcsúszott, amikor ezt kezelte, de nem magyarázta el, miért van ilyen messze attól a helytől, ahol dolgozik.
A mentősök percekkel később megérkeztek. Stabilizálták a végtagot, óvatosan eltávolították a blokkot, és átszállították Lucíát a sürgősségire. Nem engedte el a kezem, amíg le kellett tenni a hordágyra. Egy önkormányzati rendőr átvette a jelenlévők adatait, de elmagyarázta, hogy bármilyen vizsgálat a vallomásaitól és a megfelelő értékeléstől függ.
A mentőben Lucía a plafont bámulta.
“Apa mérges lesz, mert hívtad a mentőt?”
“Az egyetlen fontos, hogy jobban legyél.
“Csak a nagymama azt mondta, ha rosszul mondunk dolgokat, bajba kerül.
