Ekkor Alejandro mobiltelefonja hangosan rezegett a pulton. A képernyő felvillant, amikor megérkezett egy üzenet.
Marianának volt ideje elolvasni az első szavakat, mielőtt ő elkapta az eszközt az asztalról. Egy kapcsolat volt, amit Chloe néven rögzített:
“Szóval, ma este előléptet? Ha megvan, végre elmondod neki az igazat, igaz? Alejandro
megragadta a telefont, és brutálisan a zsebébe dugta.
Mariana lassan felnézett rá. “Milyen igazságot mondasz, Alejandro?”
És hét év után először jött rá, hogy lánya elvesztése talán nem az egyetlen tragédia, ami ezen a négy falon belül zajlott…
A Facebook bejegyzési korlátai miatt a többi a kommentekben elérhető.
A konyha hirtelen olyan csendessé vált, hogy még a hűtőszekrény halk zúgása is fülsértőnek tűnt. Alejandro arca a pánik és a düh furcsa keverékévé torzult. Megpróbálta felvenni a szokásos, magabiztos álarcát, de a keze, amellyel a zsebébe nyúlt, enyhén remegett.
– Ne kezdd el megint – sziszegte, és elkerülte a tekintetemet. – Fáradt vagyok a drámáidból, Mariana. Egy üzenet még nem jelent semmit. Chloe… csak egy kolléga a marketingosztályról.
– Egy kolléga, aki az előléptetésedről és a kapcsolatotok „igazságáról” kérdez? – kérdeztem, és a hangomban nem volt már sem remegés, sem félelem. Csak az a hűvös, pengeéles nyugalom, amit egykor a műtőben éreztem, amikor a páciens életéért küzdöttem. – Hány éve, Alejandro? Hány évig játszottad el a mártír férjet, miközben a hátam mögött a jövődet építetted egy másik nővel?
Alejandro gúnyosan elnevette magát, de a nevetése üresen kongott.
– És mi van tebenned, Mariana? Hét éve vegetálsz ebben a lakásban! A saját lányunk halála óta egy szellem vagy, aki csak arra jó, hogy elvegye a levegőt és kiszolgáljon! Ha nem lettem volna én, már rég egy elmegyógyintézetben rohadnál!
