A luxusétterem különtermére fojtogató, szinte fizikai súllyal rendelkező csend borult. A pompás kristálycsillárok fénye gúnyosan csillogott a 32 millió dolláros tőkebevonást ünneplő méregdrága pezsgőspoharakon.
Madison még mindig a márványpadlón hevert, ahová a pofonom lendülete terítette le. A drága selyemruhája gyűrött volt, a tökéletesen beállított frizurája szétesett, s az arca bal oldalán éktelenkedő vörös folt pontosan kirajzolta a tenyerem nyomát. Döbbenten, felvont szemöldökkel bámult rám, miközben a kezével a sajgó állkapcsát szorongatta.
Mellette a férjem, Daniel kővé dermedve ült. Az arca, amely alig néhány perccel ezelőtt még a pöffeszkedő elbizakodottságtól sárgult, most mészfehér volt. A tekintete tehetetlenül cikázott a borospohara mellé tett első dokumentum és a táskámból épp most elővett második, pecsétes levél között.
Az asztalnál ülő nyolc vezető és kiemelt befektető – akik közül sokan a pénzügyi szektor legkeményebb cápái voltak – feszülten előrehajoltak. A torkukon akadt a szó.
— Nézzétek meg jól azt a nevet — mondtam halkan, de a hangom úgy metszette át a teremszintű némaságot, mint a gyémánt az üveget.
Madison remegő ujjakkal kinyúlt a padlóról, megragadta az asztal szélét, s tehetetlenül próbált feltápászkodni. A szemei rászegeződtek a papírlap legfelső sorára, ahová a cégbírósági és az offshore-bejegyzési adatok voltak nyomtatva.
A szája félig kinyílt, de nem jött ki rajta hang.
A dokumentumon szereplő fedőcég – a Starlight Global Investments –, amelyen keresztül az elmúlt tizennégy hónapban több mint nyolcmillió dollárnyi illegális jutalékot és tisztázatlan eredetű tőkét forgattak át a most megkötött 32 milliós üzletbe, nem Daniel neve alatt futott.
A cég kizárólagos tulajdonosa és egyedüli aláírója Madison Vance volt.
— Daniel… — nyögte ki végre Madison, s a hangjában felizzott az elemi, tébolyult pánik. — Daniel, mi ez?! Azt mondtad, ez egy teljesen védett számla! Azt mondtad, a te neved és a Bennett Alapítvány pajzsa mögött senki sem férhet hozzá!
