Nem álltam meg. Beszálltam a várakozó sofőrös autónk hátsó ülésére, és rácsuktam az ajtót a múltra.
A telefonunk megcsörrent a táskámban. Vivian volt az. Valószínűleg Marcus hívott fel kétségbeesve az édesanyját, hogy mentse meg a menthetőt.
Kihúztam a telefont, egy pillatig néztem a kijelzőn villogó nevet, majd némára kapcsoltam a készüléket, és visszadobtam a táska aljára.
A szél halkan fújt, de én már nem éreztem a hideget. Két év szolgaság, két év önfeláldozás után végre szabad voltam. Nem volt szükségem pezsgőre, nem volt szükségem arra, hogy bárki is megtapsoljon.
Mert a saját életem királynője voltam. És ezt a birodalmat én magam építettem.
