Cole ott állt a recepció előtt, az új ügyvédjével, egy öntelt, drága öltönyt viselő férfival, valamint az édesanyjával, aki azért jött el, hogy saját szemével láthassa Elena teljes vereségét. Brielle – a tizenkilencedik éves titkárnő – is ott ltyogott a sarokban, egy hatalmas márkás táskával a kezében, már előre birtokba véve a helyet.
Amikor Elena belépett a csarnokba, a nehéz acélajtó mögött hallatszott a CNC-gépek és a préselők megszokott, ritmikus zakatolása.
– Nos, Elena? – lépett oda hozzá Cole széles, diadalmas mosollyal, a kezében egy tollal és a hivatalos mappával. – Akkor végre pontot tehetünk az ügy végére. Írd alá itt, aztán pakolhatod a ruháidat.
Elena megállt a recepciós pult előtt. Nem vette át a tollat. Ehelyett lassan kinyitotta a saját aktatáskáját, és előhúzott három vaskos iratcsomót.
– Mielőtt aláírnék bármit, Cole… van itt valami, amit át kell nézned – mondta Elena meglepően nyugodt hangon. – Az ügyvéded biztosan értékelni fogja a jogi pontosságot.
Cole ügyvédje – egy Dr. Harsányi nevű, idősödő jogász – felvonta a szemöldökét, és átvette az első papírt. Ahogy a szeme végigfutott az első sorokon, a magabiztos mosoly hirtelen lefagyott az arcáról. Az arca megdermedt, a színe pedig hirtelen falfehérre vált.
– Ez… ez mi a fene? – dadogta az ügyvéd, miközben a papír remegni kezdett a kezében.
– Az Alder Ridge Industrial Assets LLC hivatalos felszólítása – mondta Elena, és a hangja most már úgy csattant, mint egy ostor a hatalmas csarnokban. – Hat évvel ezelőtt a Whitlock Precision nem volt más, mint egy csődben lévő, eladósodott garázsvállalkozás. Az örökségemből 180 000 dollárt fektettem be. De nem a cégbe – hanem a gépekbe. És a raktárba, amelynek a földterülete az én tulajdonom.
Cole gúnyosan elnevette magát.
– Ugyan már, Elena! Ne játszd itt a drámát! A cég az enyém, a nevem van a cégtáblán!
