Leültem Julián dolgozószobájában az íróasztalához. Mivel a közös számítógépünkön elmentve maradtak a jelszavai, szisztematikusan átfésültem mindent. És amit találtam, azmessze túlmutatott egy egyszerű félrelépésen.
Julián nemcsak megcsalt; gazdaságilag is tönkretett.
Az elmúlt másfél évben, mióta rábeszélt, hogy hagyjam abba a munkát és maradjak otthon a terhesség alatt, lassan kivezette a pénzt a közös számláinkról. A cége, amelyről azt állította, hogy virágzik, valójában súlyos hiánnyal küzdött. Julián és a szeretője, Paola Rivas – aki nemcsak ingatlanos volt, hanem egy csődközeli beruházó cég tulajdonosa is – szisztematikusan szivattyúzták át a pénzt a mi családi ingatlanjainkból Paola magánszámláira.
A zapopani házunkra – amelyre az apámtól örökölt telek alapján vettünk fel hitelt – Julián felvett egy második jelzálogot is, hamisítva az aláírásomat. A nevemben aláírt egy kezességvállalási szerződést Paola egyik monterrey-i építkezéséhez. Ha az a projekt csődbe megy, én nemcsak fedél nélkül maradok a csecsemőmmel, hanem több milliós adósságot is a nyakamba varrnak.
– Úgy tervezte, hogy elhagy – suttogta Alejandra, miközben az átutalási bizonylatokat nézte. – Amint megszületik a gyerek, eladta volna a házat a fejed felől, és az adósságot rád hagyja, miközben ő Paolával Monterreybe költözik.
– Nem fog megtörténni – feleltem.
Szombat délután felhívtam Don Rodolfót, a régi cégem ügyvezetőjét és főügyvédjét, aki mindig is tiszteletben tartotta a mérnöki munkámat. Amikor átküldtem neki a dokumentumokat, Don Rodolfo azonnal intézkedett. Még aznap este egy igazságügyi könyvvizsgáló és egy büntetőjogász ült a nappalimban.
Kiderült, hogy mivel én képzett szerkezetmérnök voltam, a zapopani ház és a telek eredeti adásvételi szerződésében szerepelt egy különleges záradék, amelyet apám jogásza épített be: Julián semmilyen jelzálogot nem jegyeztethetett volna be az én írásos, közjegyző előtt tett beleegyezése nélkül. A jelzálog-bejegyzés tehát okirat-hamisítás útján történt.
